Csontig

 
Kezdetben halkan kopogtat,
apró jeleket küld,
leporol egy régi rosszabb
napot s önelégült vigyorral
megpiszkál pár idegmagot.
Éppen csak… aztán gyakrabban,
álnokul közeleg, majd
tűz hátára pattan és
kiéget pár hússzeletet.
Végül belép. És már
nem csak a verandán,
a ház tetején a pince alján…
már itt bent, itt lépeget 
és megágyaz a remény
legutolsó darabkáján.
Nem is vendég, ő itt lakik,
itt bennem és velem - ha
lélegzem behatol a csontig,
és elkísér… elkísér egészen
a türelemhorizontig.

Hozzászólások

hzsike képe

Kedves Rita!

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!

Zsike :)