Élet-út
Beküldte Balla Zsuzsanna - 2015, augusztus 23 - 20:10
Mint régi filmen a karcolások
múltat idéző csíkjai,
csévélődnek alá napok,
tekercsünkön a celluloid
egyre fogy.
Homokszem került a gépezetbe,
könyörtelen nyoma megmarad,
sérülünk, akár porszemtől
a filmszalag.
A lélekhegek ragasztása
nem hagy csak kedély-nyomot.
A működés már nem hibátlan,
a gépész néha felzokog.
Perforálódunk törött orsón.
Mögöttünk marad:
kiscipő, iskolatáska,
tarisznya és palást,
félszeg csók, vágy-ölelés,
gyereksírás-nevetés, lázas rohanás,
aggódás-féltés-féltékenység,
szótlan dac-gyűlölet.
S a színek:
élet-pirosak, igenlő sárgák,
lila szertelenek,
reménylő zöldek, ölelő barnák
és harag feketék,
pereg a film,
a szereplők fogynak,
marad a kék.
Marad az én
mindig legvégül.
Közeledik a végtelen.
Karcok futnak elém,
jó ismerősök,
-ajkam vértelen-,
erőtlen léptem
alá simul az út,
vezet;
"hittem lépteim őrzi,
pedig csak jött velem."
Hozzászólások
hzsike
2015, augusztus 23 - 20:13
Permalink
Kedves Zsuzsa! Szeretettel
Kedves Zsuzsa!
Szeretettel gratulálok Szerkesztőségünk nevében versed Parnasszusra kerüléséhez.
További szép alkotásokat és gazdag ihletet kívánunk!
Zsike :)
Balla Zsuzsanna
2015, augusztus 23 - 21:14
Permalink
Kedves Zsike! Köszönöm Neked
Kedves Zsike!
Köszönöm Neked és a Szerkesztőség tagjainak!
Zsuzsi