Esti külvárosban

Az esti külvárosban, a néptelen utcákon
hazafelé úton majdnem egyedül ballagok,
árva lélek sincs mellettem, de ezren kísérnek:
a huncut Hold és a fázón reszkető csillagok.

A házak rőt cseréptetője ablakukba lóg
és épp' úgy toporognak szorosan összebújva,
mint pipájukat pöfékelő, didergő manók:
kurta kalapjukat jó mélyen szemükbe húzva.

Kajla, dőlt kémények füstje tejszín fátyolt terít
kacér Holdanyó kerekded vállára odafenn
elszálló szerelmük látványa magába merít:
mint két véletlenül egymásba futott idegen.

Platina ködben mélán fürödve rám villantják
naptól megfáradt tükörszemüket az ablakok:
talán kissé dühösen, de oly’ megbocsátón, mint
a földön járó, rajtakapott halhatatlanok.

Az éjben szerelmes kandúrok szerenádoznak,
acélkék gyümölcsfák susogják hozzá a ritmust
míg éber kutyakánonok felelnek egymásnak:
fess - frakkos tücsökprímások adják meg a taktust.

Mesebeli fények nekem fésülik tisztára
a szerteszórt kavicsú, már málladozó járdát,
mely pocsolyáival minduntalan megtöri a
szürkés sziluettem előttem haladó árnyát.

Holdsütötte álomvilágban járom utamat,
ismerősként üdvözölnek neszek és illatok
nem kell félnem senkitől az éji külvárosban:
a népmeséink legkisebb fia - itt én vagyok.

( 2011. május 22. )