Ez most egy régi tél
Beküldte virginás - 2019, június 29 - 15:56
Aszott szőlőfürtöt rohaszt a magány,
a hold fényénél szeme színe kék,
kopár faágak közt gubbaszt egy madár,
mozdulatlanná dermedt a vidék.
A hideg fehér ruhát varrt a fákra,
a ház előtt egy lámpa pislogott,
halvány lángjából jusson tartalékra,
ha már körötte minden megfagyott.
Nem kért elnézést a sötét éjszaka,
s míg a fákon szendergett az álom,
csak szórta a havat, mindent betakart,
az ereszre jégcsapot varázsolt.
Reggel a fenyők hóköpenyre váltnak,
az erdő felett sűrű köd szitál,
majd szárnya kél a felszálló homálynak,
s vele repül egy lila pókfonál.
Vályúban a gazda töri a jeget,
legyen miből, ha inna a jószág,
anya a gyereknek forral friss tejet,
a tél miatt cseppet sem aggódván.
Az udvar végében víg kutya csahol,
a kerítésen hangos verebek,
a parkban két hinta egymásba karol,
s a hóesésben együtt didereg.
Tornyával a templom messzire tekint,
míg a szem ellát, fehér rengeteg,
ég fehérje még egy adagot lehint,
ilyenek voltak régen a telek.
2019. május 11.
Hozzászólások
hzsike
2019, június 29 - 16:01
Permalink
Kedves András!
Kedves András!
Szeretettel gratulálok Szerkesztőségünk nevében, versed Paranasszusra kerüléséhez!
Haász Irén
2019, június 29 - 18:09
Permalink
Gratulálok.
Gratulálok.