Felvidéki útiképek - Búcsú Késmárktól

Süvít a szél, Késmárk felett…
 
Megállt a szél Késmárk felett:
nincs háború,
sem üldözés,
sem romantikába hajló bujdosás,
nincs, aki fusson,
nincs honnan,
s hová:
hisz mindenhol ugyanazt leli.
 
Otthontalan lett a város,
lakói már régen messze járnak,
s gyermekeik álmában
sem kísért már az elhagyott haza.
 
Otthontalan lett a város,
mert kik utcáin járnak, tudják:
házaikat nem az ő kezük formálta,
otthonaikba nem ők álmodtak életet,
az üveget nem ők színezték tetszésük szerint,
nem az ő lábuk koptatta simára az utcaköveket.
 
A vár csak épület nekik,
ha simítják falait,
nem marják kezüket a bujdosók könnyei,
idegen név számukra Rákóczi, s Thököly.
 
Nem tudják,
miért finomabb itt a kút vize,
zöldebb a fű,
s ízesebb a sajt.
 
A templom rózsaablakán,
még átsejlik a múlt,
még István s a Korona
ezredév jegyében,
mint ottfelejtett őrök
vigyáznak felejtett korokat,
mert futnak az órák,
peregnek az évek s a századok,
mégis néha az üveg erősebb,
mint a kő,
s erősebb, mint akár az ember,
ki csak rombolni tud,
s felejteni akar.
 
A pap a templomban tótul intonál,
arca nyugodt,
ajkán békét rejt a szó,
talán csak én hallom belőle a cipszert és magyart.
 
Megállt a szél Késmárk felett,
nem jön már változás.
S a szürkébe fáradt kor
nem hazudik reményt.
 
Eljött az idő -
indulnom kell haza...
 
Mennyivel mások voltak az elmúlt idők indulásai!
Volt kit szerelmi vágy,
kit a messzeségben rejlő titok,
kit büszkeség,
a haza és otthon közötti súlyozás,
vagy az arcába csapó öklök űztek messzire.
 
Az otthon azonban otthon maradt,
s tudták,
lehet és lesz még visszaút.
 
Ma már nem él e vágy,
s nem keresi senki a reményt.
 
A régi házat lebontották,
sárgult fotó őrzi csak emlékét,
s a másikban más lakik,
talán csak a tégla emlékezik,
mert az ember is felejt,
a szavak s a dallamok,
így nagymamám vasalás illatú éneke,
semmivé foszlanak.
 
Mert nem ismeri már senki azt a dalt,
csak a keserű csend maradt.
 
S már nincs „miért” se „mégis”,
csak a bizonyosság,
hogy Isten kezében
értelmet nyer minden.

Hozzászólások

Kedves Dávid!

Gratulálok az első  versedhez a parnasszuson!