Golgotán

terhed dombra vonszolod,
ostor szaggatta élő tested,
nyomodban
szimatot fogva
rühös kutyák fejüket leszegve laffognak,
szemükben izzik a veszettség,
élő húst,
vagy oszló hullát
akarnak üres gyomrukba,
morogva marják egymást,
tépnének belőled,

add kenyered,
s adj egy korty bort,
foszló rongyaid borítsd e fekélyes világra,
nyújtsd áldásra kezed,
szánj meg,
hisz itt vagyok
a legveszettebb ebként
a sor végén kullogok,

s ha elérlek,
beléd marok

Hozzászólások

Kedves Erni-enigma, ez a vers elemi erővel hatott rám. Szinte magam előtt látom Jézust, amint a római katonák - mint veszett kutyák - űzik, hajtják súlyos keresztjével a Golgotára. Elemi erővel sugárzó vers! Számomra hihetetlenül jó. És ezt a keresztet hordozzuk még most is, persze átvitt értelemben. De sokszor, lehet, ez nehezebb... Köszönöm, hogy olvashattam, és megírtad: Gabi

Gabi...köszönöm szépen a méltatást

A mitológia mellett a vallás "története" is nagyon érdekel....szivesen "nyúlok" hozzá. Ez esetben kettős értelmű a kálvária felidézése, mert Jézus személyében "mindannyiunk" is ott van....jó és rossz oldalainkkal...és bűneinkkel...

Köszönöm szépen a figyelmed

Imre