Hangulat

 
Őszeső szitál, „szemelve” simogat…
Szemernyi vízcsepp, parányi őserő,
barázda földnek rejtekére issza.
Boglyas fűcsomón ledér ezüstfenyő,
tűlevéleresszel álmokat sirat.
Harmat hull, s a csöppenetnyi fürtök
kis tavakká lesznek, sárral játszanak.
Égi könnyben ázik máza-sincs tető,
alatta sárból fészek, szája tátva
vár kukacra kis lakója, mégse jő. 
 
Csupasz gerenda csontjai recsegnek,
szú, ha rágja, kis falat után kutat.
Üveg szilánkjai vihart zizegnek,
padlószálka felmosót se látogat.
Sarokban por szuszog, rozsda mar szeget,
egér papírlapot keres, kirágja.
Pók hálója lengedez, sivár tetem
aszott’ remeg középen mindhiába.
Koszos levél középre hull, nem zizeg,
hideg huzat sután kezébe kapja.
 
Őszeső szitál, szívekbe simogat…
 
 
 

Hozzászólások

hzsike képe

Kedves Katalin!

Szerkesztőségünk nevében szeretettel köszöntelek itt nálunk, és gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!

Koszonom kedves Zsike kedves szavaidat!