Hekaté
Beküldte kobzos - 2018, július 17 - 18:39
Éjszaka kilábalsz a fövenyre
vacogó homokszem-sercegéssel,
áttetsző medúza-remegéssel.
Várni fog. Puha bársonyköpenybe
bújtat majd, mint gyermekét az anyja,
hívogat nyájas karja, lágy keble,
asszony-ölelése: csoda-leple,
hogy léted magával betakarja.
Lehull a Hold. A sötét tengerek
hasztalan zúgják: tüdőd megreped
csókjától, keblén szíved megrohad!
Bársony az éj, fogad már nem remeg,
mint világra sosem jött gyermeket
átölel, elveszít és befogad.
Hozzászólások
Csilla
2018, július 17 - 18:50
Permalink
Kedves Tibor!
Szerkesztőtársaim nevében is gratulálok ehhez a remek szonetthez és Parnasszusra kerüléséhez!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
kobzos
2018, július 17 - 18:59
Permalink
Kedves Csilla!
Kedves Csilla!
Köszönöm szépen!