Hullik..

Hullik,
hullik újra
ujjaim közül
a cigaretta.

Megremegő kezem is
hamut pöccint le a porba
akaratlanul.
Fáradt vagyok, gyönge,
csak úgy, amúgy elringok,
ringok.
Valami belső reszketés,
valami lélek retteg itt, belül,
sápadó fenyegetés.

Füstös életem egy kicsit kiborult velem.
Mint régi képen függ tekintetem
a lusta, szürke kilincsen,
és emlékeim eldédelgetem,
akár bolond anyák a halott csecsemőket.

A végtelen sötét, a semmi felé
elcsúszik egy vértelen sarok,
homlokomon térdelek,
hajam zilált, kushadok,
s a néma sikoly, kába lárva,
félelemmel araszol
megrepedt, felkapart falakon.

Odakint a kánikula, verőfényes napsütés,
meg-megindulok, elindulnék
ki, a szabadba, de jobb ez is, itt, ahol
a kopott, foltos járólap felett,
mint halott rovar,
dohosan, megállt a lég.