Játsszunk

"Színház az egész világ
és színész benne minden férfi és nő."
 

Játsszunk hát,
lobogjon az a láng!
Ördög írja szerepünk vagy a teremtő?
Oly mindegy, miénk az ellopott idő.

Játsszunk költőt,
az itt-ott összeszedett vers-formákkal viaskodva,
ölelkezzenek rímeink egy lágy szonettben,
klasszikusan legyen megformálva.
S hogy nem hagy nyomot a fejekben?
Oda se figyeljünk!

Játsszunk
érző lelket, szerelmes esteket, bújva izzadó éjekbe,
hormontablettákkal spannolt testünk vágyainak kielégítésére,
s ne törődjünk (vele), hogy a szomszéd fülel,
szálljon az a kielégült sikoly,
míg két kifacsart test a lucskos lepedőn nem pihen el.

Játsszunk embert egy velejéig gonosz világban,
ki mosolyogva vágja a kést a másik hátába,
s közben kéjjel keni szét a vért száján Drakulaként,
játsszunk koldus mellett siető, elfoglalt embert,
ki Harpagonnak született, s mert
a garast fogához veri, hát a fogorvos lesz drága,
ki talán holnap ő maga is járdaszélre kuporodik
koszlott kalapjába aprópénzt várva.

Játsszunk kedvetlen, levert színpadi bábot
egy nézőhiányos modern semmi statisztériájában,
vagy játsszunk keradók mixében sipákoló, pattanásos fruskát,
esetleg falu-csúfja, hajlott hátú, ráncos arcot,
ki küszködve se tudja a C-dur-skálát,
legyünk sztárok pár napra, s oly mindegy,
bámulnak ránk, vagy röhögnek rajtunk,
kemény harmincezer a jatt,
s mennyivel jobban hangzik, mint a harminc ezüst,
bár a zseb ettől se dagadhat.

Játsszunk télen-nyáron a szupermarketek légkondicionált világában
ráérősen bámuló vásárlót, hogy ne fagyjunk meg,
vagy a nyári hőség utolsó csepp verítékünket ne szívja magába,
játsszunk gazdagot, pénzünket számolva, a másikra sandítva,
vigyorogva, hogy üres a marka.

És játsszunk koldust, a teremtő előtt leborulva,
bűneink alól feloldozást várva,
tudva, hogy mindegy, merre vezet majd utunk,
ha az örök sötétség csámcsogva felfalja világunk,
hisz mi halandók úgy születtünk,
hogy bennünk él jogunk: múlandóságunk.

Játsszunk!