Költősors

Költősors kivirágozni télvíznek idején
Dunántúlon, országszerte vagy a földkerekén
bárhol, és állni jelül a mindenkori mának,
s lenni virágba boruló mandulafácskának.

Költősors a végvárakat vitézül védeni,
s énekelni az életről, legyen az édeni
örömmel telt, vagy mint golyóütötte seb, fájjon,
s lenni győztes végvári hős mennyei határon.

Költősors a született tehetség és a magány,
utazni mindig egyedül az estve hintaján,
s lenni időtlen időkön át tihanyi echó:
hangtalan kiáltást szűnni nem tudón visszhangzó.

Költősors a hűség hazához, nemzethez, s ami
fáj: a vérzivataros századokról vallani
meg a mindig-szétszakítottságról, s lenni bátor
himnikus imát szőni népünk sorsfonalából.

Költősors a szabadság és szerelem zászlaja
alatt élni és meghalni, ha szólít a haza,
s lenni lánglelkű lobogásnak, éltető tűznek,
s szikrát lobbantani azokban, kik tűrve tűrnek.

Költősors lantot pengetni gyászolva hősöket,
és lenni Margitszigeti fák alatt tölgyöreg,
s szívbe markolóan zengeni utolsó bárdként,
mint a nyelv aranymívese, mint fényteli árnyék.

Költősors az útkeresés, menni az úttalan
magyar ugaron Párizs felé, ahol útja van,
s az értől indulva eljutni az óceánig,
s azon túl: az örök létbe, mondjon bárki bármit.

Költősors a népet nem középiskolás fokon
tanítani, és lenni minden szegénnyel rokon,
s élni apátlanul, anyátlanul, tiszta szívvel,
s gazdagodni leltárba nem férő Istenkinccsel.

Költősors az elefántcsont-tornyos, szép palota,
a rekettyebokor ringató virágcsónaka,
s lenni emberek, költők közt egyedüli példány,
verselni egyszerűn, cifrán, hangosan vagy némán.

Költősors a görcsös félelem, az üldöztetés,
a halálba való erőltetett menetelés,
a sárga csillag, a megbélyegzettség, a szégyen,
s lenni mégis fénylő csillag lelkünkben az égen.

Költősors a plakátmagányban ázó éjjelek,
s „csak azt a franciát” nem felejtő emlékezet;
és lenni mélység és magasság között a létra,
s lépés a teljesség felé, mit ki-ki meglép ma.

Költősors látni szívvel s ecset nélkül festeni,
s lenni egészen isteni, egészen emberi,
és úgy írni az örök életű halandóknak
közös dolgainkról, mintha ma volna a holnap.