Libeg puhán...

Libeg puhán a tél.
A vén, arany falevél
nyugalomba szállva:
elcserélve már az álma
homályillatú halálra,
s leng a hópehely.
Lágyan hull az est.
A hold, reményre lesve
felbolyong a dombokon az égre,
s újra tovasántikál
a fáradt messzeségbe.