Maglódi tél
Beküldte TZ Tóth Zoltán - 2019, május 13 - 23:23
Sápad a fényben a Maglódi templom,
Kong a harangja, a távolból hallom,
Megvan az éle a vének szavának,
Tél a szerelme a meleg kabátnak.
Harmatból sarjad dérnek virága,
Fagyos fehérben a télnek világa,
Dermed a vágy, elfagy a szó,
Remény csupán az útravaló.
Fakó lett a tükre a valaha kék égnek,
Füst fedi el, amint heves tüzek égnek,
Melengetve a ház nagy és apró népét,
Kemence emészti az öreg fa törzsét.
Házőrző fekszik gombóccá gyúrva
A szellő a havat bundájára fújta,
Meleg szavakra vágyik a lelke,
Didergő jövőben lénye temetve.
Az erdő szélén hív egy sötét árny,
Széllel írott dalban felsír ezer szárny,
Elveszett régen a virágok szépsége,
Elveszejt közte a tavasz messzesége.
Hozzászólások
Csilla
2019, május 13 - 23:24
Permalink
Kedves Zoltán!
Szerkesztőségünk nevében gratulálok versedhez és Parnasszusra kerüléséhez!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/