Peronon

Nézem az arcokat.

Álmos tekintetekben az éjszakát kutatom,
sálak, gallérok mögül kivillanva
egy szeretkezést idéző
harapásnyomot a nyakon,
vagy csak egy mosolyt,
barátságosan,
de halott világ ez.
Üres szemek merednek rám fásultan.

Egykedvűn tépkedem a perceket.
Átsuhan ajkamon csókod halvány íze,
de szád nyomát a resti ócska
kávéja és cigarettám füstje söpri félre.
Fázón húzom össze kabátom.

Vonat fékez,
felsikít a sín a rozsdás,
időtől mocskos kocsik alatt,
felvillan egy kép,
a sínek között látom magam
a végtelenbe futó szemétben,
aztán csak legyintek,
magam sem tudom:
mennék? Maradnék?

Utolsóként felszállok,
hátam az ajtónak vetem,
és kipipálom újabb napom reggelét.