Pygmalion
Beküldte barnaby - 2016, szeptember 13 - 12:53
Mért ne szidnám? Asszonyi nép behálóz
csalfaságnak bűvöletében. Ármány,
legnagyobb kincs: fegyver a férfi ellen.
"Nagyszerü" jellem!
Míly nehézség súlya emészt fel, ember,
hogy - teremtvén szép ideált magadnak -
kőbe álmot rósz? Kezed által angyalt,
isteni szépet.
Telt meg élettel, s idomult a márvány.
Élni kezdett, majd mosolyogni látszott.
Csókra éretten nevetett is ajka
Pygmalionra.
Jó király úgy nézi az ébredését.
Gyúl szerelmes vágy; neki más sosem kell!
Áldozattal járul az istenéhez,
kérve szerelmet.
Képzeletben már szavait remélve
súgta halkan dermedő asszonyának:
Mennyi szépség, báj lakozik tebenned,
tűz a szemedben.
Megkegyelmez látva e nagy szerelmet,
mert hasonlót Aphrodité se látott.
Volt, ki kőből álmait így lehelve
lelt szerelemre
Hozzászólások
Csilla
2016, szeptember 13 - 12:55
Permalink
Kedves Barna! Gratulálok
Kedves Barna!
Gratulálok remek versed Parnasszusra kerüléséhez, szerkesztőtársaim nevében is.
Szeretettel,
Csilla
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
barnaby
2016, szeptember 14 - 19:16
Permalink
Köszönöm szépen! :)
Köszönöm szépen! :)
Nagygyörgy Erzsébet
2016, szeptember 15 - 10:50
Permalink
Kedves Barna! Szép strófák,
Kedves Barna!
Szép strófák, gratulálok.
Erzsike