Sziklák szemében

Én hazátlan, nincs fedelem, se ágyam.
Minden érzés rám terül földnyi súllyal.
Test, a lélek gúzsba kötözve szenved,
várja szerelmed...
 
Bús az éltem, mérgezi már hiányod.
Marja bánat, szétszakit annyi érzés.
Halni vágyom, végzete száz halálnak
porba lesújtson...
 
Nap kiszárít hószinü gyenge pornak,
fény eléget, vágyakat ölt üszöknek,
 mik kifolynak végtelenűl a térbe,
széllel a kékben...
 
Titkos Éden várja szerelmes álmom,
arra járnék minden időtlen Érán,
nemcsak álom, hinni merész-e benne?
Jaj, ha üzenne...
 
Álom, elhagyj most, e világom ébredj!
Csak ne látnám torz nyomaim veszőben,
ködbe zártan, sziklakövekbe némán
hullva a múltba...