Tél

 
Túlélem a telet, ahogy illik,
ha orkánt is küld,  ha fákat csavar,
„a szél a tél…”, mondta anyám mindig,
s hogy télen meghalni nem akar. 
 
Túlélem a telet, csak azért is,
bár a hideg napok túl egyformák,
üvegen át nézve… talán szép is,
de kell ez az átlátszó távolság.
 
Nem tudom, talán egy cserépkályha,
talán az kárpótolna mindenért,
aranyló parázzsal körbezárna,
és duruzsolva búgna egy mesét.
 
Egy pohár szegfűszeges vörösbor,
vagy kalács, a tűzhely mellett kelve,
vagy ha a nagyvilág este ötkor
még a meleg dunyha alatt lelne.
 
Talán ha ma kiállnék dacosan,
ha együtt kiáltanék a széllel,
nem törődve azzal sem, ahogyan
a síri hangom megfogyva vész el. 
 
Hiába, a tél már hozzám tapadt,
egyszer, réges-régen hazavittem,
kint már csak a táj csontváza maradt,
Istenem… hát nem halott lett minden?
 
De eljön a tavasz-forradalom,
és leveri a jeges vidéket,
közeleg, és átkot tör egy napon,
ahol a tél szenved vereséget. 
 
Bár a nap még fakón, hidegen süt,
arcát eltakarja téli felleg,
fagyot tolva, halkan súg egy esküt,
azt ígéri, nem télen halunk meg…
 
 
 
 

Hozzászólások

hzsike képe

Kedves Rita!

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!

Zsike :)

Csilla képe

Megfogott ez a versed is. Szeretettel gratulálok és köszöntelek én is körünkben! :)

 

Kedves Zsike!

Itt is nagyon köszönöm!

Rita

Örölök nagyon! <3

Rita