Kopott cipő

De messze már a régi tűz,
zsarátnokán a bánat űz
ölelni végre újra téged,
hiába, mert karom remeg,
emelhetem, de nem lehet,
nem éri át a messzeséget.
 
Hajam fehér, akár a hó,
tekintetem ragaszkodó,
a régi csókjainkra réved,
de már a szám remegve szól
a szürkülő szakáll alól
rekedt szavát aligha érted.
 
Hiába hát, lejárt időm,
akár az orr a félcipőn,
ütött-kopottan éldegélek,
titokban arra gondolok,
feléd mióta ballagott,
megannyi év vajon hová lett?
 

Hozzászólások

Mint annyi versed is, finom érzések megszólaltatója ez a mostani.Mintha erről olyan könnyű lenne írni...

Baranyi Imre képe

Megtisztelsz!

Baranyi Imre

lnpeters képe

Nagyon szép! Dehogyis járt le az időd!

Pete László Miklós (L. N. Peters)