Megbékülés

Leült az ősz, a kerti kispadon vár,
mellé telepszek én ma szótlanul,
merengve, kérdve, merre tűnt a víg nyár,
a gesztenyét, mi rőt avarra hull.
 
Mi lassan elfogadjuk íme egymást,
kicsit talán a sors közelre hoz,
kacérkodunk a létezés porondján,
de már a ráncainkon ősz motoz.
 
Kapaszkodunk a lét fehér hajába,
kapaszkodik belénk ezernyi múlt,
de majd a tél behinti nemsokára
a sorsaink, hiába, nincs kiút.
 
Így őszülünk a kispadunkon egyre,
öleljük át az álmaink remegve.
 

Hozzászólások

lnpeters képe

Az életképnek ez az - Általad kialakított - változata nagyon jól áll Neked, Imre. Kitűnő vers!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Baranyi Imre képe

Köszönöm, kedves László!

Baranyi Imre