Rablás

 
Mit elraboltam, régen elraboltam,
szép perceket, s mosolyból oly sokat;
úgy hittem eddig, kincsem nem valótlan,
de fájni kezdett, éjjel fojtogat.
 
Ilyenkor félek, mélyre, mélyre nézek,
kiszáradt torkom sajgó, rút meder.
Mint koldusbotra juttatott szegények,
zsákmányaimmal szívem elhever.
 
Mit adtam én? Mit adhattam cserébe?
Volt ember, hogy pár mondatom megértse?
S beérte volna tényleg ennyivel?
 
Most gyónok, mint egy bakfis itt, magamban,
szelet vetettem, és vihart arattam.
Üres tarisznyám lesz, ha menni kell.
 
 

Hozzászólások

hubart képe

Dehogy lesz üres az a tarisznya, drága Csilla, hiszen adtál is, és kaptál is. Egyik sem volt kevés! :)

Nagyon szép a versed, gratulálok!

lnpeters képe

Egyetértek! Remek vers. Szó sincs üres tarisznyáról.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Csilla képe

Kedves Feri és Laci, köszönöm szépen! A tarisznyámba tettem mindkét kedves véleményt. :-)

 

Haász Irén képe

A harmadikat is beleteheted, Csilla! Gratulálok!

Csilla képe

Köszönöm, Irénke, beletettem! :)

 

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Csilla!

Kicsillog a versből a tehetséged, mindig örömmel olvasom remekeid.

Erzsike

Csilla képe

Kedves Erzsike, örömet szereztél ezzel a pár szóval. Ölellek!