Százkarú reggel
Beküldte Csilla - 2016, december 3 - 11:36
Deresre szőtte köntösét a reggel,
ezüst csilingel fénypihés haján,
fejét lehajtva, mint egy méla mester,
felénk suhint a százkarú magány.
Tanít a csöndre és türelmet áhít,
s a fagy szemével cserkelő jelen
emlékbe oltja mind gyümölcse fáit,
amíg az álmok sóhaját nyelem.
Jeget zihál a szél, az égi szolga,
hitem szakítja szét, eléd hozom
nyilalló terhét, lágy dalomba oldva,
e némaságba süppedő nyomon.