Blogok

Madarasi Hargita

 
Hosszú volt az út, a hegytető
sóhajába gyűlt az álom,
homlokán a múltat szenvedő
gond-redő szegény hazámon. 
 
Itt a mély szavunkra fölköszön,
és a szívre rápecsétel,
kopjafás, maroknyi földrögön
vár Tamási, Ábelével.
 
És a térd, a hang, ha megremeg,
árulóvá úgyse válok,
vannak még alant gazemberek,
vén briganti surgyelánok.
 
Székelyek honának szent helyén
zúg a fenyves, lelke fény, remény. 

Hideg téli napsütésben

Hideg téli napsütésben
A majdani Tavaszt érzem.

Bár rajtam a nagykabátom,
Aki csak Telet lát, szánom.

Bús-magyar tél-komplexusok
Örökké vert hada nyafog,

Bújjunk alkuvás-kabátba,
Nagyhatalmak árnyékába.

Hideg téli napsütésben
Hazám reményeit féltem.

Jövendő borotvaélen;
Hideg téli napsütésben.

 

Nemzeti ima 2024-ben

Isten, áldd meg a magyart
Hittel és erővel,
Hogy ne kelljen küzdenie
Többé ellenséggel.

Örökös balsors helyett
Hozz ránk víg esztendőt,
Adj nekünk szép, tisztességes,
Élhető jövendőt.

Plántálj végre szerencsét
Kárpát szent bércére,
Békét  a Kárpát-medence
Mindegyik népére.

Kunságunk szép mezein
Ért kalászt lengessél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtessél.

Plántáld a magyar zászlót
Igazság sáncára,
Hogy összedőljön a világ
Összes dogmagyára.

Valahol túl a hidegen

Valahol túl a hidegen
Ül a Múlt vén kereveten,

A hátán viseltes kabát,
És magyarázza - önmagát.

Valahol túl a hidegen
Duzzog a végzet ridegen.

Idő-holtág habjainál
Korhadozó vén fája áll.

Valahol túl a hidegen
Mindig van élő
Szerelem.

Még nem fogta fel a világ,
Hogy a fejlődés -
Boldogság.

Helyette az ember kutat
Mindig újabb tévutakat.

Valahol túl a hidegen
Minden rossz dogma idegen.

Levitézlett eszmetömeg
Bohócsipkában fúj követ.

Valahol tiszta még az ég

Valahol tiszta még az ég,
Valahol fényes gyertya ég;
Valahol
Békességre,
Alkotásra
Hív a messzeség.

Valahol Isten még felel,
Valahol semmi nem fut el,
Valahol
Szent Jövő
A Vágyainkra
Még most is figyel.

Valaki most is jót akar,
Valahol most is szól a dal,
A Ködön túl a tiszta lélek
Most is fiatal.

 

Holtfáradtan, de még élve

Holtfáradtan, de még élve;
Halkan szeretve és féltve,

Iszonyú kemény nap végén,
Téli Otthon kicsi mélyén,

Mikor a Béke kis patak;
Tudom, hogy látsz,
Vén Hallgatag.

Az Idő dereka sérves,
Minden profán bálvány vérmes,

Az értelmes jövő kétes,
A remény háromesélyes.

Állok kint az égre nézve;
Holtfáradtan,
De még élve.



 

Ringó rét volt…

Rét volt… egykor

színes virágszőnyeg…

ringta báját

lányka fejfedőnek,

s boldog volt, ha

szirmát egy-két lepke

örömtánccal,

mézcsókkal illette.

 

Napfényfüzér

ragyogott az arcán,

ha libegett

főkötője tarkán.

Pajkos széllel

csengettyűje játszott,

s hallgatta a

kék harangvirágot.

 

Csodálta a

réti margarétát,

a virágok

áldott királynéját.

Így teltek a

napok, így az éjek,

nem volt félszeg

a pacsirta ének.

 

Didergő téli napokon

Didergő téli napokon
Fenyeget a hó,
Csupa jég a parkolóban
A kis autó.

Didergő téli reggelen
Jegesek a fák,
Elmegyek. Búsan néznek rám
Bentről a kutyák.

Didergő téli délelőtt,
Csengő nyekereg,
Ül a padban a sok tiszta
Lelkű kisgyerek.

Didergő téli délután
Rossz, ónos eső,
Vénülő aggodalomnak
Jégszakálla nő.

Didergő téli estéken
Duruzsol a szél,
Isten csöndesen figyel, az
Idő mendegél.


 

Januári vasárnapon

Januári vasárnapon
Szépen, boldogan dolgozom.

Körülvesz a munka heve
És Anikóm
Szeretete.

Január mosolya rideg,
Vacog a dermesztő hideg,

De mégse hallik ide a
Pénz- meg fegyver-hisztéria.

Otthon,
Vasárnap,
Anikó...
Itt Béke van,
Itt
Élni jó.

Szépen, nyugodtan dolgozom
Januári vasárnapon.

 

A szerelmes szúnyog

H.Gábor Erzsébet
A szerelmes szúnyog
 
A szúnyog vígan röpködött,
és boldog volt ő szerfölött,
mert tudta jól, hogy éjszaka
a mámorító vér szaga,
majd kárpótolja mindenért!
Szemtelen volt, és ingyen élt;
 
hetente kétszer jóllakott!
Egy férfi, és egy nő lakott
a hálóban, hol sátrat vert -
hűvös volt éjjel már a kert!
Miközben halkan zümmögött,
megbújt a lenge tüll mögött.
 

MondaMivaló

 
Magamra veszem a szavak igazát.
Betűköntösben vágyom parádézni.
Ám gúnyám mégis kopottasan néz ki.
(Nincs Világosság, talán csak Odaát.)
 
.....
 
Kísérletezem hát, foltozom subám.
Fordítom néha, bocsánattal tűzöm.
Szúródik a tűm vétségen és bűnön.
Felbomló varrásból nézek ki bután.
 
.....
 
A semmin csodálkozom, a valamit
feszegetem, kik vagytok és ki leszek
én, ha arra taníthatnak emberek:

Januári péntek este

Januári péntek este
Csikorog a dér,
Csípős, jeges alkonyattal
Ünnepel a tél.

Januári péntek este
A föld didereg,
Fölénk tornyosul a lomha,
Dermesztő hideg.

Januári péntek este,
Kegyetlen sötét,
Elfáradtunk, bitang módon
Nehéz volt a hét.

Januári péntek este,
Csíp a levegő,
Szép jövőt teremteni még
Van elég erő.

Januári péntek este;
Féltem, aki fél,
Akármilyen bőszen tombol,
Elmúlik a tél.

 

Január éjszakai élet-misztérium

Szürke lepelben jön januárnak éjjeli árnya;
S élesen festi ki a házak körvonalát.
Utcai lámpák fénye világol a tétova ködbe;
Száz kicsi fénykatona tartja magát makacsul.
Villog a szikraeső a kietlen, lomha sötétbe;
Holt köd elébe emel gátat az emberi kéz.
Túlhatalomban a köd, de hiába - a fény sose enged;
Bárhogyan is gomolyog, élnek a fény-szigetek.
Holt anyagok vén túlerejében reszket az élet;
Színleg gyönge talán, mégis örökre ragyog.


 

Hatalmas bronzkori várak

Hatalmas bronzkori várak
Romjai közt szél se járhat.

Titkokat rejtő vén falak
Nyugszanak mai sár alatt.

Valamikor egykor régen,
Itt a Kárpát-medencében

Szürke pannon egünk alatt
Trójánál nagyobb várakat

Láthatott az égi kocsis,
Vagy a turul - már akkor is.

Hatalmas bronzkori várak
Rejtélyek ködében állnak.

Elsüllyedtek, múltba fagytak,
Még legendákat sem hagytak.

Múltunk milyen mozaikja
Épülhetett falaikba?

Hatalmas bronzkori várak...

Fagyos januári éjjel

Fagyos januári éjjel;
Tele az ég szenvedéllyel.

Valahol a Remény fázik,
Valami mindig hiányzik.

Valami éppen elévül;
Valahol valami épül.

Valami talán feléled,
Valahol retteg az élet.

Valami jövőbe bújna,
Valami elindul újra.

Csillagbokor szerteszéjjel;
Fagyos januári éjjel.

 

Oldalak