Szentestén
Beküldte Mysty Kata - 2012, december 24 - 00:21
Fájdalomküszöbödbe botlottam,
ott rejtezett a tiszta hó alatt,
a keresztfádról esett le még,
Amikor eljön, reszketeg a Lélek,
És holtnak képzelt régi csodák élnek.
—-
Szent karácsony…
Hallgatom szavát, mit mesél a tél…
Akácok csupasz ágai alatt
itt ólálkodik a csintalan szél,
Ötvenhatodik rész
Egy kis kitérő következik.
A színházról még akad mondandóm. Erre azért van szükség, mert később, amikor a lírában elharapódzó egyes jelenségeket tárgyalom, hivatkozni szeretnék ezek színházi analógiáira (is). Ezen jelenségek egy jelentős része leginkább éppen a színház vonatkozásában érhető tetten.
Mysty Kata
Kellemes karácsonyt!
Szomorú köd pityereg,
Téli este didereg,
Vizes a fa – rosszul ég…
Úgyis eljön majd a vég.
—-
Nagyon megnőtt a bizalmam Lengyel József írásaival szemben, amikor annak idején először olvastam tőle a következőt:
Szürkén lebegnek az est falai.
Elcsitultak a tél rohamai.
——
Vad volt az attak, cudar és kemény,
Voltam alig létező,
Te csak tetted dolgodat,
egy kórház és lét között rekedt
jelentett neked oly sokat...
Egy szemüveg,
esztékás keret,
seszínű, elhomályosult.
Ezen át látta a világot,
Faluvégi népnek
fenyő lopott ága,
dérrügyei szépek,
jégcsap a virága…
“A tél iker fia,
Eső és hó szakad.”
——
A vén Tél két vad gyermeke
(I see the King of Glory címére írva)
Ötvenötödik rész
&nb
Nem hiszek a túlerőnek
Se jobbnak,
Se balnak;
De hiszem, hogy a magyarok
Még élni akarnak.
——