Blogok

Világ végi rút, csepegő, sárdagasztó ónos eső

Világ végi rút, csepegő,
Sárdagasztó ónos eső...

Fent világ-uraló métely;
Lent didergő apró
Kétely.

Tócsákba gyűlt tévedések
Felszínén vékony jégkéreg.

Világ végi rút, csepegő,
Sárdagasztó ónos eső...

Vén fellegcsoport kínálgat
Tudatrontó vakcinákat,

S rossz fantasy regényeket
Szégyenítő jeleneket

Prognosztizál a sötétség.
Millió műanyag rémség

Les nézőre, olvasóra;
Virul a halálkultúra...

Világ végi rút, csepegő,
Sárdagasztó ónos eső...

Óh, köd ura!

Óh, köd ura, figyelj!
Látod a tájon, hogy fut a szél?
Óh, fagy ura!
Hallod a jégcsapok zengő dalait?
Óh, tűz ura!
Sejted, hogy perzseli szívemet a vágy?
Óh, világ ura, Uram!
Tudtad, hogy gyermeki lelkemben
sötét ezüst fonatú hálót sző
minden éjjel az idő pókja?
 

Néma vers

Ma nincs panasz, szitok, bár lenne rá ok.
Kicsit pihenni olykor meg-megállok:
a líra húrjain vigaszt keresve
fordul nyaram szelíd ezüstderesbe.
 
S ha visszafogva izzik érett őszöm,
ne kérje számon senki azt a Csőszön,
hisz ő vigyáz a szívem intve jóra,
szilenciót zenél az ingaóra...
 
A perc rohan, szeretni hív a múzsám,
s ha néha csendre csábulok, se bús ám!
Szemének szent tüzét naponta látom:
e néma vers halálig jóbarátom.
 

A Karácsony lelki Otthon

A Karácsony lelki Otthon;
Isten néz be az ablakon.

A felszín harsányan csillog,
A Mélység csak bennünk ragyog.

Cél és Remény újra éled,
Újjászületik az Élet.

Érzelmekkel felfogható,
Szavakkal el nem mondható...

Túl mindenféle anyagon;
A Karácsony - lelki Otthon.

Varjúszó

Fázik az ág, vacogón didereg csak e téli világban,
nem melegít fel a Nap, beleszürkül a fellegeken túl
ebbe a jéghidegen karoló, fagyos elborulásba,
dermed a csend, belereccsen a tó jege, majd tovahalkul.
 
Ködszigorán csomagolva a táj belevész a homályba,
hallgat a lét, vele hallgat a lélek is elkomorodva,
várja a Nap sugarát, szeme réved a néhai nyárra,
ám csak a varjak üzennek, amint le-leszállnak a hóra.
 
Azt üzenik, ne feledd, ha a tél nem ölelne, mi lenne,

Ádventi csend-ösvényeken

Ádventi csend-ösvényeken
Az Emlékezet megpihen.

Ünnepi fenyők tövében
Fényesre tisztul a Régen,

S ha Jelen Múlt-hídra talál,
Az Identitás helyreáll.

Ádventi csend-ösvényeken
Apró Remény-csíra terem

Karácsony-várás hevében;
Ahogy mindig,
Ahogy Régen.

Ember nem gyűlöl, nem átkoz,
Le-lehajlik -
Önmagához.

Ádventi csend-ösvényeken
Szelídül a Történelem,

S a Teremtő Pillanatok
Csapata közöttünk csacsog.

Az ingyen csillagperceket
Meglelheti, aki szeret,

A világért gyertyák égnek

A világért gyertyák égnek;
Ál-jövendők Múlttól félnek.

Isten-teremtette világ
Embertől haladhat tovább.

Felelősségünk Lét-szikra,
Nem ruházzuk a multikra,

Ahogy a lelkiismeret
Személytelen sose lehet.

Az Identitás
Az Élet;
A világért gyertyák égnek.

A szélsőségek világkorszakában

Szent
Emberség
Szép
Világa?
Miért vagy még mindig árva?
Végleg a Múltba kergettek,
Vagy tán már el is temettek?

A szélsőség világkorszakában
Gyanús lett minden, ami
Tisztességes;
Triumfál a torz, a ferdült, a kétes,
Jogok inognak,
Tűzhelyek kihűlnek,
Szélsőséges idióták
Itt is, ott is
Kormányra kerülnek.

Mi tört ketté?
Mitől nőnek most befelé a fák?
Mitől romlott meg mára a világ?

A Tisztesség körül
Szűkül a kör,
A szélsőség
A Normálisra tör...

Karácsonyi zsoltár

Hétköznapok szürke ágán
apró csillagszóró égjen,
havasoknak büszke ormán
fenyők őrködjenek ébren.
 
Tündököljön most az ünnep,
fény ragyogjon jászolában,
ragaszkodás ott szülessen
minden egyes pillantásban.
 
Szóljon ma a szóból elég,
legyen benne a varázsa,
közelítsen Betlehemből
a szeretet suttogása.
 
Éjszakája legyen csendes,
mintha az idő is állna,
a reménynek édes álmát

Régi meghitt karácsonyok

Régi meghitt karácsonyok
Szelíd emléke mocorog.

A Jézuska jöttét vártam
Egy sokkal tisztább világban.

Nem volt akkor Disney-sereg;
Nem is hiányzott senkinek.

Régi meghitt karácsonyok;
Mind a régmúltban csavarog.

Nem voltak mobilok, bankok;
Vén Remények,
Új Trabantok...

Téli égen varjú károg;
Szürke felhők, párttitkárok...

Kocsmában sok kucsma henyél,
A tévé fekete-fehér...

Régi meghitt karácsonyok;
Ócska vasajtó csikorog.

Éji förgeteg

Amott az ég alatt a fellegeknek
sötét az árnya, lassan úsznak át
a hegytetőn, amint felém görögnek,
borongva nézem áradó sorát. 
 
Vajon miből merítenek hatalmat,
hogy eltakarva mind a csillagot,
ez éjszakán vadul megostromolnak,
mutatva, hogy milyen parány vagyok?
 
Omolva egyre jönnek és dörögnek,
hiába mondanám; elég legyen!
Hatalmasok, nem adnak ők kegyelmet,
taposnak át hörögve mindenen.
 

Az Isten oltatlan marad

Az Isten oltatlan marad,
Vakcinabizniszre nem ad.

Aki a Becsület helyett
Génmódosító mérgeket

"Nevelne" a gyerekekbe,
Ne számítson tiszteletre.

Aki csőcselékké mállik,
Ebbel lakik,
Ebbé válik.

Génmódosító mérgeket
Gyógyszerré csak profit tehet.

Az Isten oltatlan marad;
Sose gyűjt szavazatokat.

Nem a siker, vagy a bőség:
A személyes Felelősség,

Ami mennyországba juttat...
Az Isten - oltatlan marad...

Propagandával deszkázott,
Gyógyszeriparra ruházott

Néma lelkiismeretek
Vádolnak gazdájuk helyett...

Az ember egyedi jegye
Tisztessége
Becsülete

Mellett
A Szabad Akarat;
Az Isten oltatlan marad.

Megvonom a bizalmat

Vége az eddig volt, feltétlen nagy bizalomnak,
Már nem illeti meg, róla kezem leveszem.
Vakbuzgó, perfid, felelőtlen vakcinabiznisz
Rommá oltotta lelkét és az agyát.
Nem tagadom, magam is hittem még benne sokáig,
Míg fel nem támadt vakcina-őrülete.
Nemzeti egységből lett oltatlan-kirekesztés...
Részemről ezután nem lesz több szavazat.

Oldalak