hubart blogja

Boldog percek

Beküldte hubart - 2019, január 18 - 12:33
A tél cukorral hinti házunk,
virágot vés az ablakunkba;
elállt a szél, amúgy se fázunk, 
havat seperve fűt a munka. 
 
A perc pörög, de kész a járda,
egy új szeánszra hívsz be, kedves, 
e lak se szent apácazárda, 
ha vágyak angyalszárnya repdes. 
 
Fejed kitárt karomra hajtva 
pihensz, s a holdsugárra szállunk
együtt fürödni tejbe-vajba,
ma nincs ki boldogabb minálunk!
 

Föloldozás

Beküldte hubart - 2019, január 15 - 15:41
Gyönyörnek, kínnak szent hona
e test, a vágyak temploma.
Szemed, mint gyertyafény ragyog,
ha gyónni újra kész vagyok. 
 
De jaj, naponta vétkezem, 
s a szívem, ím, eléd teszem,
az üdvömért, hogy elfogadd –
feloldozásért áldozat.
 
Tíz ujjam ír ma testeden,
kivételes kegy ez nekem.
Bejárom hetyke halmait, 
szerelmet őröl malma itt.
 
Pihegve száll a gond azon,
hogy én epedve szomjazom;

Szimpatikám

Beküldte hubart - 2019, január 11 - 10:58
Az utcasarki gyógyszertárba,
ahol rakáson áll a méreg,
egy szőke lányka csókra vár ma,
s a röpke percre én betérek.
 
Alig takarja táraasztal, 
rövid köpenyke – kinn a térde,
s a keble halma még marasztal,
de vényt, remélem, nem kér érte!
 
Ha fűt a csók mellékhatása, 
a sors a tervem üsse nyélbe,
csak Aesculap ma meg ne lássa, 
a kockázatról nem beszélve!
 

Téli álom

Beküldte hubart - 2019, január 9 - 14:42
(Sztancsik Éva Vénusz hintája c. verse ihlette)
 
Szemedre száll az este,
s az ágra csillag ül,
szobádba les a beste,
szavára cseng a fül: 
 
hogy ülj csak mellé bátran, 
le nem törik az ág, 
itt lenn oly szűk világ van, 
a fenti szféra tág.
 
Ott hintó lesz e hintaszék, 
vagy szarvas húzta szán, 
s repül az éji tintaég
tejút-fehér haván.

 

Furcsa tétel

Beküldte hubart - 2019, január 7 - 22:56
Azt állítják brit tudósok
(azokból meg akad jó sok,
ahol az ész lángja lobban),
hogy annak a nőnek jobban
prosperál az agykereke,
akinek nagy a feneke...
 
Meglepő és furcsa tétel,
mire nem képes az étel,
ha pudingon, csipszen hízott
reklámügynök, vagy megbízott
tudósasszony írja, mondja,
mert egyébre sincsen gondja.
 
Nem szoroz, nem oszt a tényen,
mégis más a véleményem:
Nem fontos a popsiméret,

Lakoma

Beküldte hubart - 2019, január 4 - 11:50
Nagy bánatára szürke tapsifülnek
halott a táj ma: tüske és bogáncs,
a rét füvére dérvirágok ülnek –
az almafán kacér a zsenge háncs!
 
Gyerünk a kertbe, hogyha űz az éhed,
lerágni mind, a kár kit érdekel?!
A vaksi gazda nem vesz észre téged,
s a fák maholnap úgyse férnek el.
 
Az ötletet goromba tett követte,
amazt pedig sebes vadászsörét,
imát alig rebegtek el felette,
rotyogva főtt a paprikás ebéd.
 

Regösének

Beküldte hubart - 2019, január 2 - 11:57
De jó lenne szépen élni,
haj, rege róna,
a holnaptól sose félni,
haj, rege róna!
 
Maradjon meg Európa
mindig kereszténynek,
szóljon hozzánk pap és pópa –
ne müezzin ének!
 
Legyen hite a magyarnak
haj, rege róna,
kit globális karmok marnak,
haj, rege róna!
 
Az ifjúnak, bármily fura,
itthon legyen dolga,
itt legyen a maga ura,
ne másoknál szolga!
 

Máglyatűz

Beküldte hubart - 2018, december 31 - 17:05
Az édes ajkadon fogant szavad
fülembe súgva szívemig hatolt
– belé azóta új szerelmet olt –,
s nem éri tűz a lepkeszárnyamat.
 
De szívem, ó, az árva, ócska rom
a suttogó  varázsra lángragyúlt,
el is feledte már, hogy fájt a múlt,
s ma máglya ég e boltos udvaron.
 
Reá vetek megunt üzelmeket,
lobogva füstbe száll egy árnyalak,
ne vétsen újra ily hibát a vak!
 
S te óvd tovább tüzem, ha kell neked!

Szerencsecsillagom

Beküldte hubart - 2018, december 30 - 10:40
Amíg kezem kezeddel összeért,
botorka lábam olykor elbotolt,
ha bánatomra zárva volt a bolt,
szomszédba én se mentem ötletért.
 
Az asztalunkra lágy, fehér kalács,
a fekhelyünkre tiszta párna jut, 
de pajkos Ámorunk se zár kaput,
a kertje nyitva még, nincs rajta rács. 
 
Elégedetlen ember nem vagyok,
szerencsecsillagom te vagy nekem, 
rajongva száll a hálaénekem, 
vidor szemed szeretve rám ragyog.
 

A sors akarja tán

Beküldte hubart - 2018, december 28 - 12:43
Tudod, kicsim, a sors akarja tán,
hogy önhevét e tűz őrizze még!
Csapong a fény legényszobám falán,
szemedből tündököl az őszi ég. 
 
A rózsa mind kinyílt az udvaron,
a kerti vízesés csobogva szól, 
ily boldogan sosem ölelt karom, 
s e szív, a szívem újra lányt rabol! 
 
Tudod, kicsim, te vagy ma mindenem, 
sok régi búra, bajra ír, vigasz, 
e zord világ ezernyi színt terem, 
s a tűnt idők meséje mind igaz!
 
 

Lesz még idő?

Beküldte hubart - 2018, december 25 - 10:03
Szeretni hívsz, nem mondok én nemet,
e zord világ maholnap eltemet.
Batyunk nehéz kolonccal van tele,
magunk cipeljük azt a hant fele…
 
Nem is tudom, tovább miért viszem,
gondot visel reám egy égi szem!
Aranyra hajt a kapzsi és ledér,
a szív, a szíved ennél többet ér!
 
Szeretni hívlak én, gyűlölni kár,
a sors kegyetlenül kimért, szikár.
Tanulj meg élni, óvni kell a jót, 
segítve mind a gyenge fáradót!
 

Mióta egyszer

Beküldte hubart - 2018, december 23 - 13:19
Mióta egyszer összeért kezünk, 
mióta egyszer egybeforrt a szánk,
azóta szívrepesve vétkezünk, 
de még az Ég is úgy tekint miránk,
hogy megbocsájtja mindenik hibánk. 
 
Rossz ember nem lehet, ki így szeret,
komisz haragra, búra nincs idő; 
a jóra, szépre úgy enged teret 
a vágy, hogy érte nem szorít cipő,
és nem repül felénk ma semmi kő. 
 
E fény aranyba vonja álmaink,
e frigyre szent pecsétet így veret; 

Maradj velem!

Beküldte hubart - 2018, december 21 - 09:15
Szegény szívünk hogyan találkozott? 
Ki tartja számon, és kit érdekel?
E szürkeségbe új csodát hozott,
s az új csodának égi fénye kel.
 
Szemed reám ragyog. Te vagy napom, 
s az égi szféra holdas éjszakán;
szamócaíz-gyönyör – ha megkapom –,
az ajkad íve, arra ég a szám!
 
A vágyaink ma angyalok lesik,
s a szív a szívvel egyre ünnepel. 
Addig maradj velem, míg jólesik;  
szabad leszel, de juszt se küldlek el!
 

Késő őszi vágy

Beküldte hubart - 2018, december 19 - 10:54
Ügetve jött bozontos, vak lován
mint búskomor vigéc, az éjszaka.
Ezüstös álom érkezett nyomán, 
a Göncöl hintaján: a vágy maga. 
 
De nemsokára csúnya felleget 
sodort elé a sors cudar szele, 
vonult a front, taposva melleket,
rossz ébredést hozott hajnal fele.
 
Hamar dugába dőltek terveink, 
oszolni rest a tompa félhomály, 
a kert zokogta, fája verve ring, 
s beteg bokorra sincs ma ispotály. 
 

Reváns

Beküldte hubart - 2018, december 17 - 09:47
Kezes voltam a gazdával, 
de moslékkal etetett,
az emberre mindig rávall 
az önzetlen szeretet.
 
Majd egy reggel, véltem, bolház, 
ám a hóba tepert ő, 
s lett belőlem, hurka, kolbász, 
meg szalonnatepertő.
 
De egy reváns dukál nekem,
és kínnal nyög bele majd,
ha a téli ünnepeken
hozom rá az epebajt.

Vélt sebekre

Beküldte hubart - 2018, december 12 - 12:40
Hát csak kiáltson, hogyha ég a háza, 
ki számolatlan vet reád követ!
Hiába bánt, csak önmagát gyalázza; 
s ki visszadobja, rossz szokást követ. 
 
A vélt sebedre –  balga szó-ütöttre –
nem hoz vigaszt a másra rádobott, 
ha méz helyett ürömre vált a bögre,
s ha jég a szíve, hogy vet új lobot?
 
Te megbocsátasz, őt, csak őt szeretve.
S ha résre nyitja szíve ablakát, 
szavad szelíd, kezét veszed kezedbe,
s a szélbe száll a gond, ledől a gát.

Görög csoda

Beküldte hubart - 2018, december 6 - 10:32
Ha játszadozva zsenge testeden
a mágiával eltelik tanyám,
ott kél a vágy ahol tapint kezem, 
e dombtetőn s e lanka hajlatán. 
 
Ki vagy, te, Éva lánya? Védd magad! 
A szám mohó, beléd harapni kész, 
cibálni, marni mézes ajkadat,
amíg e test görög csodát idéz. 
 
Hisz az vagy énnekem, tömény csoda, 
enyém leszel, Zeusszal alkuszom,
hogy is ne lennék érted én oda, 
élő szobor, te, drága Vénuszom?!

Állati (s)óhajok

Beküldte hubart - 2018, november 24 - 09:17
A szándékom mindig tiszta
– dörgölődik a giliszta –
lyukat kínnal úgy kaparok,
hogy a testem csupa farok. 
 
Bár halvérű az angolna, 
süllő-sellőre hangolna.
Lám, a tajték felszökellő, 
de halszagot hord a szellő!
 
Unja magát szörnyen Ruszlán,
a fogatlan hímoroszlán.
Az ínyére örömfoszlány,
hogyha akad egy-két rosszlány!
 
Morgolódik a vén medve,
málnaszörphöz lenne kedve, 

Vágykohó

Beküldte hubart - 2018, november 21 - 17:19
Akár az üstökös Napunk körül,
bolyongtam elvetélt szerelmeken,
de rád találtam én, s e szív örül:
e föld porán arany terem – nekem!
 
Sok kis rögét, ha összegyűjtöm én,
s a szűk napokra gonddal elrakom,
a tűz kigyúl fagyott szívem kövén,
mint déli fény a tágas ablakon.
 
Tudom, felolvad ott a kő, a jég,
finom kokilla-forma már a cél;
a vágy kitölti azt, de el nem ég
a szívvel ötvözött nemes acél.
 

Oldalak