hzsike blogja

A magyar kultúra napja

A képen a következők lehetnek: 1 személy
 
A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. 
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta, rendre évente ünneplik meg ezt a napot.
Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat.

Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

Nekem a vers

H.Gábor Erzsébet
Nekem a vers (2)
 
Úgy gondolok mindig rátok,
drága versek, jóbarátok,
mint anya a gyermekére,
vagy a pap a szentmisére –
szeretettel, alázattal.
Engem mindig megvigasztal
az a tudat, az, hogy vagytok,
születtek, és élményt adtok.
 
Ezer bimbó bomlik bennem.
Szóvirágos tengeremben
megfürdőzöm, s tiszta leszek,
mint a kéklő, türkiz egek,

Karanténlét

H.Gábor Erzsébet
Karanténlét
 
Tavaszi szellő lengedez,
tárva az ablak, fáj a lét,
rabságom kínja megsebez,
szívemet bánat rágja szét.
 
Karanténlánc mi fogva tart,
koronás, ordas vírusok
okozzák kinn a zűrzavart -
fogolyként élni nem tudok!
 
Egyetlen mentsvár van talán -
képzetem szárnya messze visz,
apám kiszolgált asztalán
papír is van, meg penna is.
 

Korlátok

H.Gábor Erzsébet
Korlátok
 
Egész nap a Google-t nézem,
rabbá lettem – mit csináljak?
Nem is voltam kinn a héten,
szemem fáradt, bőröm sápadt.
 
Szabadságom szárnya csonka,
minden online – ez a kínom!
A konyhában vár a sonka,
nemhogy fogynék, egyre hízom.
 
Agyamra megy ez a rendszer,
szűk nekem a kötött terep,
megőrjít e trendi tender,
hamis való, ködös szerep.
 

Egek taván

H.Gábor Erzsébet
Egek taván
 
Látod, Mama, itt hull a hó,
a fákra könnyű tüll került,
fehér a táj, a szél elült -
hol vagy, te áldott tyúkanyó,
minket szavakkal biztató,
éberen őrző, drága nő?
 
Hol vannak pelyhes szárnyaid,
hol van a kar, mely átkarolt,
s a szív, mely mindig tiszta volt?
Siratnak árva lányaid,
széttépted álmunk vásznait,
elszöktél reggel, messze, fel!
 

Egek taván

H.Gábor Erzsébet
Egek taván
 
Látod, Mama, itt hull a hó,
a fákra könnyű tüll került,
fehér a táj, a szél elült -
hol vagy, te áldott tyúkanyó,
minket szavakkal biztató,
éberen őrző, drága nő?
 
Hol vannak pelyhes szárnyaid,
hol van a kar, mely átkarolt,
s a szív, mely mindig tiszta volt?
Siratnak árva lányaid,
széttépted álmunk vásznait,
elszöktél reggel, messze, fel!
 

Árvákká lettünk

H.Gábor Erzsébet
Árvákká lettünk
 
Árvákká lettünk, kishúgom!
Mi lesz ezután, nem tudom,
hiába szólítjuk jó anyánk,
már föntről nézhet csak le ránk.
 
Elhívta őt az Úr, haza.
Hallgatott, nem volt már szava,
csak vén szemével válaszolt,
s belepte azt a párafolt.
 
Szívünket bánat tépi szét,
mondhatunk száz, meg száz igét,
senki sem hozza vissza már -
ki tudja, lelke merre jár?

Árvákká lettünk

H.Gábor Erzsébet
Árvákká lettünk
 
Árvákká lettünk, kishúgom!
Mi lesz ezután, nem tudom,
hiába szólítjuk jó anyánk,
már föntről nézhet csak le ránk.
 
Elhívta őt az Úr, haza.
Hallgatott, nem volt már szava,
csak vén szemével válaszolt,
s belepte azt a párafolt.
 
Szívünket bánat tépi szét,
mondhatunk száz, meg száz igét,
senki sem hozza vissza már -
ki tudja, lelke merre jár?

Reméld a jót

H.Gábor Erzsébet
Reméld a jót
 
Látod, elszállt egy év megint,
arcunkon fodros ránc-szalag,
erünkben fáradt vér kering -
az élet, hipp-hopp, elszalad!
 
Néha az ember hátranéz;
mit rontott el, vagy mit remélt,
ért-e bármit a hálapénz,
s megtett-e mindent mindenért?
 
Milyen volt?  Jó, vagy felszínes,
szívvel élt, vagy csak józanul,
hirdette-e a szent hitet,

Reméld a jót

H.Gábor Erzsébet
Reméld a jót
 
Látod, elszállt egy év megint,
arcunkon fodros ránc-szalag,
erünkben fáradt vér kering -
az élet, hipp-hopp, elszalad!
 
Néha az ember hátranéz;
mit rontott el, vagy mit remélt,
ért-e bármit a hálapénz,
s megtett-e mindent mindenért?
 
Milyen volt?  Jó, vagy felszínes,
szívvel élt, vagy csak józanul,
hirdette-e a szent hitet,

Varjúsors

H.Gábor Erzsébet
Varjúsors
 
Ősz szele tombol, sárga avart fú,
roskatag ágon reszket a varjú;
tépett a tolla, fázik az árva,
Istenek könnye hullik reája.
 
Pőre bokorban hányatott fészek,
nincs benne élet - néma az ének,
szélzene zúg csak, harsány a hangja,
ostorként csapkod durva haragja.
 
Ágakat tépked, messzi dobálja,
felhőket kerget égbeli bálba,
őrült a tempó, vad táncra késztet -

Őszi alkony

H.Gábor Erzsébet
Őszi alkony
 
Karodba bújva csókodat várom -
ajkad az ajkamra lágyan rátalál,
utamat véled oly régen járom,
arcodnak éke az ezüst-ősz szakáll.
 
Akár egy lázas, rénszarvas-ünő,
most olyan vagyok, s a fejem csak töröm!
Káprázat, rejtély, valósnak tűnő

A rézharang álma

 
 
 
 
H.Gábor Erzsébet
A rézharang álma
 
A dombok lágy ölén, egy éltes templom áll,
a tornya égbe nyúl, hol tág a láthatár,
a hegy vigyáz reá és néhány vén fenyő,
s a nap ragyogja át, a fény, az éltető.
 
A hófehér falak már szürkés árnyúak,

Gyermekké lett

H.Gábor Erzsébet
Gyermekké lett
 
Naponta vívom a kemény csatám,
gyermekké lett az én szegény anyám,
nemcsak a teste, mindene gyermek,
óráknak tűnnek olykor a percek,
 
ezer a kérdés - nincs is rá a válasz.
Te voltál régen, anyám, a támasz,
s most kőszikla várfalad lehelet-vatta.
Dajkává lettem, anyámnak, anyja.
 
Te voltál az, aki ringattál engem,
szeretve öleltél, kezedből ettem,

Gyermekké lett

H.Gábor Erzsébet
Gyermekké lett
 
Naponta vívom a kemény csatám,
gyermekké lett az én szegény anyám,
nemcsak a teste, mindene gyermek,
óráknak tűnnek olykor a percek,
 
ezer a kérdés - nincs is rá a válasz.
Te voltál régen, anyám, a támasz,
s most kőszikla várfalad lehelet-vatta.
Dajkává lettem, anyámnak, anyja.
 
Te voltál az, aki ringattál engem,
szeretve öleltél, kezedből ettem,

Nagyanyám kenyere

H.Gábor Erzsébet
Nagyanyám kenyere
 
Emlékszem tisztán; gyermeki fejjel,
illatos csókkal keltett a reggel.
Annyira jó volt! - belém ivódott.
Senki, csak én, meg nagyanyám volt ott.
 
Hajnalban kelt, s a tésztát dagasztva -
reccsent az éltes padló alatta,
merengve dúdolt, s pirult a kenyér...
Nem maradt tétlen a drága tenyér
 
addig se, amíg kisült a kincsünk

Nyárutó

H.Gábor Erzsébet
Nyárutó
 
A hold egy felhő hátán, lustán elterül,
az ódon ház falára sárga fény vetül,
az égen százezernyi apró lámpa ég,
s ragyog, mint hölgy nyakán a drága, gyöngy-nyakék.
 
Az ablak vén szemére bánat ver tanyát,
régóta óvja, védi, éltes otthonát,
szúette keretén már festék sem maradt,
szótlanul pergett le a sok sok év alatt.
 
A kertben vastag törzsű fáradt, régi fák,

Ringnak a rondók

H.Gábor Erzsébet
Ringnak a rondók
 
Erdő anyónak karja kitárva,
fák sűrűjében nem vagyok árva,
annyi a kincs itt, annyi a szépség,
nem rág a bánat, nem kínoz kétség,
 
száz kicsi társam várja a jöttöm.
Lábam előtt egy sün van a földön,
gyöngyszeme villan, és az avarban
zizzenő hangú alt ma a dallam.
 
Gesztenye bomlik, s víg fakopáncsok
dolgoznak, közben járják a táncot.

Cavatinák

H.Gábor Erzsébet
Cavatinák
 
Leheletkönnyű szárnyakon
repítnek rímes verssorok,
elkerül minden bánatom,
ringok egy régi, lágy dalon,
cavatinákat dúdolok.
 
Nekem a létem oly csodás,
ajándék az mit kaptam én,
feszít a lázas alkotás,
regél a míves tollvonás,
hunyorog rám a lámpafény.
 
Ülök a csendben egymagam,
benéz a Hold az ablakon,
csillagok fénye rézarany,

Oldalak