hzsike blogja

Tavasz jár

Beküldte hzsike - 2016, március 21 - 19:47

H.Gábor Erzsébet

Tavasz jár

 

Ölel a dal, s a ritmusán,

ringva pihen a délután,

szemedből égi fény ragyog -

köszönöm kedves, jól vagyok!

 

Létemet léted mossa át

száműzve fájó kín sarát,

lelkem már gyógyul, nem sajog -

köszönöm kedves, jól vagyok!

 

Tűznap az égen - mily csodás!

Akár az első vallomás

úgy adsz, és én is úgy adok -

köszönöm kedves, jól vagyok!

 

Hol van a fáklya?

Beküldte hzsike - 2016, március 14 - 21:46

H.Gábor Erzsébet

Hol van a fáklya?

 

Lobogj te zászló, úgy lobogj,

ahogy a szívem benn dobog,

ahogy az ember élni vágy -

szabadon! Tűnj, te délibáb!

 

Piros-fehér-zöld, szent színek -

nem adnám én el senkinek!

Vigyázni, óvni, fogni kell,

akkor is, ha már nem hiszel!

 

Szeretni kell e szent hazát,

őrizni drága himnuszát -

apáink vére dús vetés,

megérte tán a szenvedés!

Hajnali fényben

Beküldte hzsike - 2016, március 14 - 18:13

H.Gábor Erzsébet

Hajnali fényben

 

Ébred a hajnali fény, bíbora égi varázs,

mennybeli lángragyogás, tűzszeme, mint a parázs.

Nézem az ablakon át, s áldva a Nap melegét,

álmosan így iszom én reggel a mélyfeketét.

 

Illata messzire száll, annyira jó e nedű;

egy kicsi barnacukor, tej bele - nem keserű.

Hallom a szélmuzsikát, tétova, bús dala fáj,

lüktet a szív sebe még, dallama úgy bele váj.

 

Álarcok

Beküldte hzsike - 2016, március 11 - 15:23

H.Gábor Erzsébet

Álarcok

 

Mikor az ember azt mondja; jó,

lehet, hogy mögötte temérdek rossz van -

bújnak a titkok, mint vonó a tokban,

úgy takar leplük, ahogy a hó.

 

Mosolyod ragyog, akár a Nap,

pedig a szívedben mélyen a gyász ül,

sziklányi terhedtől rettegsz, hogy rád dűl,

emészt a bánat, s oly árva vagy.

 

Hurcolunk bántást, leplezünk bűnt,

álarcot viselünk, palástot, maszkot,

Angyalszárnyon

Beküldte hzsike - 2016, március 10 - 15:43

H.Gábor Erzsébet

Angyalszárnyon

 

Nézz az égre, oly csodás ma, kedves -

mennyi csillag ring az éj vizén!

Szél se játszik, lantja húrja csendes,

álom ül a vén Hold íriszén.

 

Két karodban boldog lét az élet,

némaságunk szent, igaz beszéd,

szép szemednek fénye messze réved,

szívünk ver csak ősi dob-zenét.

 

Ajkad, mint az első nyári hajnal,

úgy becéz - a szomja oly mohó,

A rímkereső

Beküldte hzsike - 2016, március 8 - 17:24

H.Gábor Erzsébet

A rímkereső

 

Egy kiváló költő messzire utazott,

rímeket kutatott, s talált egy kutat ott.

Poétánk fáradt volt, elnyűtte már az út,

reménye sárba hullt, szél hordta rá a bút.

 

Lenézett az árva, s látva a friss nedűt -

rég érzett ily derűt, örült - a víz lehűt!

S hajolt a kútba be, a vedret kereste,

a léért epedve, nyomorán nevetve.

 

Szemével meredten a tükröt célozta -

Szeretsz-e még?

Beküldte hzsike - 2016, március 5 - 13:42

 

H.Gábor Erzsébet

Szeretsz-e még?

 

Szeretsz-e még, ha lánghajam

ezüstös-szürke fényt ragyog,

s szememben nem leled a régi csillagot,

ha már csak emlék lesz a bőröm bársonya,

s nyomokat ró reá az évek lábnyoma.

 

Szeretsz-e még, ha reszketeg 

fejem válladon megpihen ?

Tudom, csak vigasz lesz, de mégis elhiszem

becéző, szép szavad - mely forrás, éltető -

dobban e szívedben még értem dobverő?

Szabadvers és szabad vers napjaink költészetében

Beküldte hzsike - 2016, február 29 - 19:12

Szabadvers és szabad vers napjaink költészetében

(Vilcsek Béla)

 

Elégia

Beküldte hzsike - 2016, február 28 - 11:44

H.Gábor Erzsébet

Elégia

 

Az óra körbejár, a Föld sután forog,

a szél ma nem danáz, a csendbe kujtorog,

az ablakon benéz a Hold, s reám nevet,

sugára megsimítja árva lelkemet.

 

Ölembe régi könyv, a lap mesél megint,

hiába szól az ész, a szívre csak legyint -

kicsinyke hóvirág, soványka szalmaszál...

Feléd repít a múlt, a vágyam arra száll,

 

Az áruló

Beküldte hzsike - 2016, február 26 - 11:53

H.Gábor Erzsébet

Az áruló

 

Csónakunk lebeg a tó vizén,

álmunk mélázva benne ring,

vijjog egy héja, fenn kering,

reszket a tükrön a szűzi fény.

 

Néma a nádas, már alkonyul,

kitart a vadász, itt marad;

hallgat a mély a víz alatt,

az este ködfátyla ránk borul.

 

Feladja végre, és elrepül -

cinkosunk lesz a Holdanya,

sugarát dúsan szórja ma, 

s árulónk létére fény derül.

Jöjj ide kedves

Beküldte hzsike - 2016, február 22 - 20:06

H.Gábor Erzsébet

Jöjj ide kedves

 

Jöjj ide kedves, fonj a karodba -

mondd, hogy a csókod már csak enyém!

Lebben a felhő, s fátyla a Holdra

úgy simul rá, mint rám a remény.

 

Tudtam, hogy eljössz, jössz, hogyha hívlak -

nem hagynál sírni, fájna neked.

Zöldszemű szörnyek harcokat vívnak,

lánghomlokomra tedd a kezed.

 

Ülj ide mellém régi rögökre,

nézz a szemembe, űzd el a kínt,

A holnap új regét ígér

Beküldte hzsike - 2016, február 20 - 09:20

H.Gábor Erzsébet

A holnap új regét ígér

 

A Hold ma fenn feszít a kerti fák hegyén,

az ember elmereng a méla szélzenén,

a képzelet nagyúr. Vigyázz, csaló, hazug!

Hiába nyílnak ott a cifra vaskapuk,

 

belépve, jóleső a fény, a sok talány,

s időzni régi vágyak megkopott falán,

de hogyha ébredünk, az ész kijózanít,

előre nézni, látni, minket így tanít.

 

A hátraarc hibás, haladni nem lehet,

Takarj be kérlek

Beküldte hzsike - 2016, február 17 - 14:43

H.Gábor Erzsébet

Takarj be kérlek

 

Istenem! Mennyi reszketőt

takargatott már két kezem,

simítva rájuk szép reményt,

meleg pléd voltam, védelem.

 

Magamban hordva titkukat,

a terhük gyakran megfeszít,

cinkossá vált a némaság,

lakatja csöndre kényszerít.

 

Oldozz fel végre, én Uram,

nehéz e béklyó, nem bírom!

Add vissza hangom - hív a szó!

kifosztott múltam átírom.

Mi a varázsod?

Beküldte hzsike - 2016, február 14 - 17:26

H.Gábor Erzsébet

Mi a varázsod?

 

Mi a varázsod szent betű?

Gyönyörű végű, s kezdetű

szavakká fonva, líra vagy,

s akár a hal a víz alatt,

lubickolsz. Ízes, dús nedű,

érzékiség vagy, fény, derű!

 

Hófehér lapra rótt szöveg,

bársonyos, selymes, dús szövet,

takaró, kályha, könyv, tudás,

magyaros csárda, vén dudás,

magokat rejtő, jó talaj,

kenyér, az éhnek nagy karaj.

 

Magadnak játssz!

Beküldte hzsike - 2016, február 13 - 16:47

H.Gábor Erzsébet

Magadnak játssz! 

 

Nem baj, ha nem hallgat már többé senki sem,

s magadnak játszva égsz a méla éjeken.

Odakinn fú a szél, a lelked benn zokog,

körötted múltvarázsú, kába fény forog.

 

Nem baj, hogy vége lett, hisz minden megmaradt -

szívedbe költözött az összes pillanat.

Senki se tudja azt, hogy néked mennyit ér,

soha nem adtad volna színes gyöngyökér’.

 

Az én városom

Beküldte hzsike - 2016, február 10 - 20:24

H.Gábor Erzsébet

Az én városom

 

Szeretlek gyönyörű városom!

Akár egy sziklakő-vártorony,

hegyektől ölelt az otthonod.

Kiállva ezernyi ostromot,

barlangok védték a népet itt,

s ösvény, mely túlélni félre vitt.

 

Ezernyi áldozat, ősi vér -

hőstettek híre az égig ér,

s hódolni nékik egy szent madár

bronzfényű, gigászi szobra áll.

Turulunk sasszemű őr legyen, 

Művészet

Beküldte hzsike - 2016, február 3 - 11:19

H.Gábor Erzsébet

Művészet

 

Nem zenész az, ki csak húzza, búsan,

s a nótája langyos szélzene!

Fájdalma szakadjon szét a húrban,

vágjon az, árkokat benn a húsban,

égesse gyönyörű végzete,

ne legyen fajtája szégyene!

 

Ál-festő az, ki csak "gyártja", művét,

és neki ez munka, sorsbilincs!

Fűtse a szenvedély, hajtsa hűség -

szívébe marjon a gyönyörűség,

oly öröm, aminek ára sincs, 

Vigasz

Beküldte hzsike - 2016, január 30 - 17:30

H.Gábor Erzsébet

Vigasz

 

Csak ballagok az úton, sűrűn hull a hó,

az égen vígan röpköd sok kis léghajó.

A csizmám mélyre süllyed, nyoma ott marad,

a fáról hosszan csüng egy gyémánt jégdarab.

 

Az ágak hófehérek, minden oly sivár,

nem találja fészkét egy árva kismadár.

A szél is rosszkedvű ma, egyre mérgesebb,

a fal mellett nyüszít egy ázott, éhes eb.

 

Egy férfi áll a sarkon, vállán nagy teher,

Óda az őszhöz

Beküldte hzsike - 2016, január 28 - 19:57

H.Gábor Erzsébet

Óda az őszhöz

 

Való igaz, hogy véget ért,

de annyi mindent itt hagyott,

hozsanna jár a kincsekért,

köszönet, s hála mindenért,

gyümölcsös őszöm tetszhalott.

 

Aranyló, gazdag, dús kosár!

Szerető szíved híven ad -

mint fényt szitáló szembogár,

s nektárt csurgató rézpohár,

csak osztogattad ingyen azt.

 

Most tél van, s vágyom rád nagyon -

Apámnak nem volt hóhaja

Beküldte hzsike - 2016, január 28 - 10:10

H.Gábor Erzsébet

Apámnak nem volt hóhaja

 

Apámnak nem volt hóhaja,

meg se őszült még teljesen,

az volt egyetlen óhaja,

hogy a fejében rend legyen.

 

Sajnos ez lett a végzete!

Magáról semmit nem tudott,

homályba fúlt az élete,

s múltjából százszor megbukott.

 

Ült, s csak bámult az ablakon -

dajkálták őt a csillagok,

szívembe szúrt a fájdalom -

nem hitte el, hogy én vagyok!

Oldalak