Az udvaron este járok,
köszöntenek a virágok,
meghajolnak, üdvözölnek,
nyújtják kezük az öregnek.
Az udvaron este járok,
szirmuk bontják a virágok,
illatuk halvány rózsaszín,
jól érzik maguk odakinn.
Arra megyek, meghajolnak,
mert tisztelnek a jámborak,
minden virág hálás nekem:
szárazságban öntözgetem.
Színes karjukba fogadnak,
gyógyszer minden virágillat,
hogyha érzem nyugodt vagyok:
főt hajtanak a virágok.
Senkinek nem létezem,
elvesztem,
mégis látnak az utcán:
véletlen,
nagy kutyák ették meg az
életem.
Nem vagyok,de mindenkit
szeretek,
nem hiszik mások, csak a
gyerekek.
Bennük még él az élet,
nincs veszély,
mind többre hajtja őket
a szenvedély.
Egymás után ülnek a
a hintára,
azt mondja anya, elég
lesz mára.
Ne jussanak oda, hol
én vagyok,
őket őrizgetik az
angyalok.
Engem az ördög vitt el
messzire,
de sokszor visszatérek
e helyre.
Olyankor aztán ismét
Sínek mellett áll egy kis ház,
abban született meg Virág,
a környéken a legszebb lány,
felnevelte a mamája,
és szárnyára bocsátotta.
Erekfőn járt iskolába,
szerelmes lett tanárába,
aki örömmel fogadta:
vágyott Virág illatára.
Sétáltak a tornakertben:
fiatalon,szerelmesen,
de elmúltak a szép napok:
a szép leány elballagott.
Tanítónőként folytatta,;
sokat gondolt a tanárra,
volt egy kollégája vele,
aki helyettesítette.
Kacarásztak, szórakoztak,
amikor egy szép őszi nap
A nyárádi nyárról
mindent kétszer mondok,
de fizetni kétszer
soha nem akarok.
A nyárádi nyáron,
hogyha nem fizetek,
kétszer duplázódik:
az összegtől félek.
A nyárádi nyáron
uszoda is van,
beugrik a fürdőző,
s a víz kiloccsan.
A nyárádi nyáron
úszni tanulok,
nagyon nehezen megy,
majd megfulladok.
A nyárádi nyáron
kétszer izzadok,nem
hűsíthetem magam,
jó meleg a vizem.
A nyárádi nyáron
fonnyad a levél,
megveri az eső,
akkor tovább él.
Nem alszik,nyugtalanul
zúg a folyó,
mérgesen áramlik el,
és pusztító.
Nem hagy maga után csak
híg iszapot,
és az befed minden szép
gondolatot.
Javítani visszatér
és a piszkot ,
eltünteti örökre,
de nem piszmog.
Zúg a folyó, fenyeget,
és haragszik:
senki ne háborgassa,
mert aluszik.
halk színek fogják körbe
a tiszta ég alját
kevés pára látszik még
azt eltakarítják
és az szép időt jelent
megyünk szabadságra
tengerparton nyaralunk
barnán térünk haza
jól jósolt a szivárvány
jó hogy hittünk neki
s ha újra jelentkezik
jósolnak színei
hét haiku
gyalog
nemrég fehér tél
volt itt van a zöld tavasz
gyalog érkezett
süket
a vendég süket
egyfolytában kérdezi
mért kiabálnak
verseny
lovakat vettem
hogy versenyezzek velük
versenytárs nélkül
munka
apám felnevelt
mondta hogy dolgozni kell
de nem volt kedvem
szabadnap
anyám szeretett
apám mindig dolgozott
s szabadnapot kért
találka
eldicsekedtem
hogy találkám van este
kire is vártam
szerelem
édes szerelmet
József Attilának
a költészet napján
Ma április tizenegy van,
ünnep az irodalomban,
Attila jött a világra,
proletárok proletárja.
Ez most a költészet napja,
kettős ünnep a számunkra,
nagy költőnk velünk ünnepel,
köszöntöm ezzel a verssel!
Tőle is olvasok egyet:
az Április tizenegyet,
és amit mond,az"Nagyon fáj"
találkozunk "A Dunánál".
Tiszta már, nem szemetet hoz,
dinnyehéjat vesz magához,
testvériségről álmodik,
hirdeti, hogy béke lesz itt.
Lehajlok hozzád,
meglocsolgatlak,
vigyáznom kell rád,
hogy ne bántsanak.
Te nem veszhetsz el,
kék-lila virág,
most téged ünnepel
az egész család.
Az asztalon vár,
s nekem integet
egy üres pohár:
belé tegyelek!
Szót nem fogadok,
csokrot nem kötök,
veled maradok:
el nem köszönök.
Érted te ugye,
szomorú pohár?
illattal tele
nem leszel már!
Utánad nyúlok,nem veszhetsz el,
csokorba gyűjtelek kék-lila ibolya.
Kezdhetek valamit veled,vagy inkább
hagyjalak a kökény árnyékában?
Maradj! Ott jobb neked: éled
megszokott életed.Bokros az illatod,
de szerény a színed.Gondozlak,hogy
erőd legyen,és sokáig maradj velem!
Mégis,ha elfogy a megszabott időd,
várlak vissza,s te pontosan
visszatérsz a jövő tavaszra.
Márciusi fiatalok,
szabadságban éltek,
ti képesek vagytok,
hogy megőrizzétek.
Hű magyarok vagytok,
el nem menekültök,
a hazát védjétek:
az az örömötök.
Ti negyvennyolcasok,
velünk daloljatok,
együtt teremthetünk
szabadabb holnapot.
Régen elfogadtuk:
Petőfit követjük,
a mi küzdelmünkben
ma is a vezérünk.
A harcban elveszett,
ám de mivelünk van,
mert hazahozattuk,
s nyugszik a sírjában.
Gyere,enyhítsd gondomat,
elmentél, és fúj a szél,
mellettem vagy: süt a nap;
mosoly ül az arcomon.
Nem vagyunk még öregek,
érezzed, hogy szeretlek,
ne tartsd lehetetlennek:
tőled olyat nem kérek,
él benned, ami bennem:
elringató szerelem,
úton vagy, és érkezel,
aki vár, majd megölel.
Téli virág harangfeje
fehéren kukucskál,
megmutatja fehér nyelvét,
hangosan kiabál.
Összegyűlnek egy csokorba,
illatuk fehérebb,
körülveszik zöld levelek,
úgy nincs nekik hideg.
Sok-sok csokor egymás mellett
ellepi a földet,
szép fehér szőnyegen járok,
nekik köszönöm meg!
Szerényen az ablak alatt
lehajtják fejüket,
amíg a nap megérkezik,
várnak ép eleget.
Az udvaron gazdájukkal
készítik a helyet,
eltüntetik a gazokat,
s aprózzák a földet.
Zöld levél ritmusa éltet,
az idő múlik csöndesen,
jó lenne, ha nem sietne!
Patak csobog, ezüst vize
locsog, frissen mosolyogva
elér a folyóba, s halad
a tengerig, a zöld levelek
visszatérnek, beborítják
a tó álló vizét, még telik
a reményükből, de a ritmus
múlik, zöld erdőben a levelek
ízlenek a karcsú őzikének,
belőle ő is kap; erdő, őzike
meg a levél bízik a ritmusban.
A szellő sír, ha beborul,
sűrű ködöt pipál a hegy,
szellő, orkán: nem egyre megy.
Egyik rombol, másik nézi,
a nap fényét ingyen méri.
Szellő kell a napsütésben,
mindig frissen lengedezzen!
Fehéren csillogott a jeges hó. Ropogott a lábak alatt. Hajnali fény világította meg az utcákat. Olyankor még aligalig volt mozgás a városban. Csak néha tűnt fel egy-egy emberi alak. Nagyon fontos dolga lehetett annak, aki ilyen időben kimozdult a lakásából. De akadtak olyanok is. Miska sofőr a központ felé igyekezett. Az este ott hagyta a teherkocsiját. Jól sejtette, hogy nehezen indul majd a motor. Befagy ebben az időben, s biztatni kell, hogy melegedjen, és induljon. Miska már mindezeken túl volt, mikor Bálint odaért. Már csak Józsira kellett várjanak.