lnpeters blogja

II. Konrád német-római császár monológja a kapuvári csata után

Magyarország kellett volna...
Talán Isten nem akarta...

Európa - piros alma;
Német nemzet birodalma,

Mint Isten önjelölt karja,
Mind birtokolni akarja!

De ez az István mit képzel,
Hogy ellenállni merészel

A jogos hódításomnak?
Majd szorul emiatt holnap!

Európa ura vagyok,
Kegyelmet sohasem adok!

Vágy akar,
Valóság temet;
Szétverték a seregemet.

Tegnap:
Enyém Pannónia!
Most meg:
Sine militia...

Megvertek minket,
Bécs oda;
Gyász van,

Egy új korszak felé tartunk

Egy új korszak felé tartunk,
Félig már benne is vagyunk.

Időnk már Titkokkal telve,
De még nincs megkeresztelve.

Az ócska globális ballaszt
Kínjában visszahúz, fullaszt.

Régi már omlik, új épül,
Vagy megcsúnyul,
Vagy megszépül...

Isten nem tervez előre,
Rajtunk áll, mi lesz belőle.


 

Isten nem ad bizonyságot

Isten nem ad bizonyságot
Profán értelemben,
Helyettünk sosem cselekszik,
Mert azt
Magunknak kell.

Nem hagy gránit útjelzőket
Számunkra az
Úton;
Mert
Magunknak kell
Átlátnunk hamison és rúton.

Nem taglalja, hogy a
Hitet,
Kik, mennyire mérték;
Nekünk kell
Éreznünk, hol van
Az igazi
Érték.

Nem a pontos idézetet,
Csak a
Lelket nézi;
A kicsinyes dogmagyártó
Mindig félreérti.

Profán elmék ateizmus
Nyílzáporát ontják,
Hiszen profán értelemben

Az Otthonunk, világunk közepe

Az Otthonunk, világunk közepe.
Életünk százszor szentelt
Temploma,
Érzéseink hona,
Szentély,
Ahová rajtunk kívül
Csak az
Istennek van bejárata.

Másoknak?
Kis ház, ahol mi lakunk,
Itt öregszünk,
Szeretünk,
Alkotunk,
Nem is sejtik,
Hogy másé nem lehet;
Nem birtokolhatja el senki más
Az érzelmeket.

A Boldogság, s az
Élet helye;
Az Otthonunk,
Világunk közepe.

Mások csak menekülnek
Önmaguk elől,
S az életük időnként romba dől,
Hajszolják magukat

Mi az Élet?

Mi az Élet?
Itt van bennünk,
Lábaink elé terül,
De fogalmak ketrecébe
Bezárni nem sikerül.

Mi az Élet?
Hogy érezzük,
Ahhoz nem kell ráció,
De nincs, és nem is lesz soha
Pontos definíció.

Mi az Élet?
Ösztönünkkel
Érezzük, ha szembejön;
De dogmákkal szóba sem áll,
Azoknak nem is köszön.

Mi az Élet?
Nekünk minden.
Az Idő és mi magunk;
Születünk,
Élünk,
Szeretünk,
És a végén meghalunk.

Mi az Élet?
Nem tudjuk, de
Megérezzük, hogyha kell,

Tavaszias, enyhe télben

Tavaszias, enyhe télben,
Hideg, de nem fagyos szélben
Búcsúzik az év.
Eltűnik majd a múlt-árban,
S hamarosan a naptárban
Megújul a név.

Tavaszias, enyhe télben,
Udvarias napsütésben
Jelen-kikötő,
Vöröslik az Idő orma,
Távolban már új vitorla:
A még szűz
Jövő.

Tavaszias, enyhe télben
Emitt pokol,
Ott meg éden,
Ki-ki mire vár,
Nem Isten küldi,
Csak nézi,
Magát ki mire ítéli,
Mindig az dukál.

Tavaszias, enyhe télben,
Mindig csak félig van ébren

Karácsony szellemisége

Karácsony szellemisége
A Szeretet
És a Béke.

A karácsony lelkünkben él,
Minden mosolyunkba befér.

Nem a fogyasztás, ajándék,
Csak a türelem, jó szándék

Tehet pokrócot bársonnyá,
Bármely napot karácsonnyá.

Ha körülvesz a
Szeretet;
Bármikor karácsony lehet...

Ahol Szeretet,
Ott Béke;
Ez a karácsony értéke.


 

Három király csakazértis

Három király csakazértis
Most is útra kell.
Csordában jár ma a "lehet",
Viszont Hinni -
Kell.

Három király csakazértis
Jézust keresi,
Mit sem számít, hogy a zöm a
Profitot lesi.

Három király csakazértis
Felszegi fejét,
A Megváltás a világban
Itt vár,
Szerteszét.

Három király csakazértis
Csillagot figyel;
Nem a fogyasztás az, ami
Üdvösségre lel.

Három király csakazértis,
Örökké keres;
Attól, ha sok görbe van,
Még lehet
Egyenes.

Karácsonyi készületek

Karácsonyi készületek
Várják már az ünnepeket.

Fenyők,
Hitek,
Fények
Tárgyak;
A szent Karácsonyra várnak.

Lelkünk ünneplőben, szépen
Fürdik a tükörképében.

Tél-sóhaj, fehér és fakó;
Nagy pelyhekben szakad a hó.

Karácsonyhoz közeledünk;
Isten erősödik
Bennünk.

Fenyők,
Fények,
Feszületek;
Karácsonyi készületek.

 

Téli szelek fújnak

Téli szelek fújnak,
Hajnalok fakulnak,
Fáradt téli napsugarak
Sűrű ködbe fúlnak.

Kurta napok múlnak,
Árnyékok megnyúlnak;
Jeges téli esőcseppek
Gránát módra hullnak.

Ádvent-fények gyúlnak,
Kételyek csitulnak,
Isten adta
Szeretetek
Soha el nem múlnak.

Hideg napok múlnak,
Remények újulnak,
Karácsonyhoz közeledve
Téli szelek fújnak.

 

Idő-parti fénytörések

Idő-parti fénytörések
Mentén újul meg a Lélek.

Új idővonalat nyitva
Marad az Akarat tiszta.

Idő-sík párhuzamosok
Ezer folyamága ragyog.

Hosszú ádventi estéken
Isten ül vén idő-széken.

Hol van többlet?
Hol lesz hiány?
Vajon melyik a jó irány?

Ezer élet - fel a hegynek...
Csak a profán hiszi egynek.

Halhatatlan minden Lélek;
Idő-parti fénytörések.

 

Ereszkedik lefelé a köd

Ereszkedik lefelé a köd,
Kertet, kaput szürkeségbe föd.

Köröskörül baljóslatú máz,
Küzd vele a dac, s a kicsi ház.

Hatvan fölött is forró a vér,
Az Életünk egyre többet ér.

Egyre keményedik a hideg,
Megszenvedjük megint a telet.

Kétszer kettő jövőre se öt;
Ereszkedik lefelé a köd.

 

December, a mintapolgár

December, a mintapolgár.
Birtokában régi oltár.

Havat és ünnepet ígér,
Konkrétumok elől kitér,

Régi szép telekről beszél,
Leginkább a múltjából él.

Álmos jelen, ködös jövő;
Mindig a múlt kerül elő.

December, a mintapolgár,
Közel, s távol múltban vájkál.

Egykori polgári házak
Ma már viharverten állnak,

Régi kényelmük romjain
Foszlik a fakult krinolin.

Régi, fegyelmezett világ,
Kiszámított rátartiság.

Végérvényesen dőlt romba,
Belehullott Trianonba...

Ritmusba vagyunk bezárva

Ritmusba vagyunk bezárva,
Rezgünk,
Visszhangot adunk,
Amíg él bennünk a Ritmus,
Addig életben vagyunk.

Ritmusba vagyunk bezárva,
Bennünk is
Ritmus terem,
Az anyag függönye mögött
Csak rezgés a végtelen.

Ritmusba vagyunk bezárva,
Bennünk szól a dallama,
Amíg tiszta hangot adunk,
Bennünk él
Isten, maga.

 

Oldalak