Sztancsik Éva blogja

Összebújva

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, június 24 - 18:09
 
Elhagytak a versek, el, mint sokan mások,
(van, amiket sosem, s van, amiket bánok)
hosszú körmondatok, csilingelő szavak, 
nem folynak belőlem, mint hegyről a patak.
 
Verejtékben úszó gondolat-foszlányok...
(tőletek én semmit, már semmit sem várok)
begörcsölt mondatok, félszeg betűtársak,
óhajtott ihletek... már nem is sajnállak.
 
Üresség a párom, mellkasához bújok,
nőhetnek felőlünk odébb a műcsúcsok -

Piruló nyár

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, június 16 - 12:56
 
Még nem öltözött fel teljesen a nyár, 
még szoknyát válogat, hosszút nem talál -
s a harisnya színe sem eléggé zöld...
bár haja csurom víz, rázza, s issza föld.
 
Még ezután fog majd nyílni a határ...
mézszín szőnyegére költ pipacsmadár -
s trillázva hullámzó búzaszemek közt
el-elpirul a nyár... arca oly fennkölt.
 
(2018. június)
 

Fakó álmok

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, június 10 - 18:52
 
Magányos utcákon öreg álmok várnak,
(felöltőjük nélkül némelyikük fázhat)
vékonyka ruhájuk eléggé molyrágta,
a sors szele abban pörgős táncát járja.
 
Kezeit dörzsöli gyermekkori ábránd,
(darabban maradva színezne szivárványt)
röppenni hagyta egy jóhiszemű lélek,
aligha gondolt rá, mikor felnőtté lett.
 
.....
 
Veletek születünk, s feledünk, temetünk...
elárvult vágyaink (kallódó szerepünk)

k/arc

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, május 28 - 18:47
 
(avagy: csapongó rigmusok)
 
szemem kékjén szárnyall, suhan az idő 
úgy siet, mint akit botokkal űznek 
bal íriszemben még él a gyermekkor
míg a jobb oldalon fény'i letűnnek
 
miért e rohanás, e sürgős tempó?
kérészlétem tőlem egyre csak kérdez
úgy tapad a lelkem kezdettől véghez
mint kanyargós útra hajló versenyló
 
arcodra (valahol) köd szállt útközben
(napok kábítottak, észre sem vettem)

Önkívület

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, május 22 - 19:16
 
tündérek, manók, égi-csodák
fátyolos ábránd, pillán brokát
káprázat söpri elméd porát
röpködő szikrák, szerver-varázs
fejedben marék zsongó darázs
 
szédülten várod: vége legyen
gondolat szállong révetegen
siklanak képzelt bőr-betegen
könyörgés, sírás hatástalan 
messziről diktál: hass általam
 
lázálom, kórság jó házasság
betegség (vigéc!) őrült vadság 
támadnak, mint az éhes falkák

Légvár alatt

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, május 13 - 14:47
 
Fáj már szorítani azt, ami nem enyém,
sajog a tenyerem, zsibbadnak ujjaim -
engedlek, légy szabad múltidő kebelén,
bár, pengethetsz kicsit érzésem húrjain.
 
Játszd el búcsúzóul kedves, szép dalomat,
amelyre hosszasan, ölelőn táncoltunk -
(most újból éjfél van, emléked csalogat)
reggelre azonban el fog fogyni Holdunk.
 
Lezuhan, mint akkor... elgurul távolra...
egymásé mi ketten nem lehettünk soha.
Életet próbáltunk, s míg a Sors cáfolta -

Fen(n)ségek

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, május 6 - 12:48
 
Magasra vágyó, túl dölyfös álmok, 
föld porát lenézve iszkoltok onnan - 
inkább felettünk, az égi otthonban 
elszenderedvén csillaggá váltok. 
 
.....
 
Fényes slafrokban ballag a hajnal,
bágyadt kisbolygókat terel tanyáján:
"haladás, haladás, ne állj ma báván,
járjad kerengőd pitymallat-zajjal."
 
.....
 
Selyemstólát vált nappalra a táj...
(antracit árnyalat mennysutba kerül)

Mivelünk

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, május 1 - 16:22
 
Sorolom a bókokat,
(Jövőre tán bólogat...)
Dorka baba, pici lány,
születésed nagy nyitány.
 
Általad lett szép tavasz,
nyárral sem jő el panasz -
bimbót bontott lelkemen
öröm-rózsám lelhetem.
 
Ősz sem lehet szomorú,
rút, szeles, rossz modorú...
mert majd sokat nevetünk,
s marad a Nap mivelünk.
 
(2018. április)

Szellőn-szálló

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, április 24 - 18:50
 
Hozzám ért egy békés szellő, 
hízelkedett, cirógatott -
szétfújta pár hajszálamat, 
lehengerelt, nyugtot adott.
 
Modorának kedvessége
vidítólag hűlt arcomon -
láttam magam véle szállni
derűs-narancs, hűs alkonyon.
 
Vendégként az ég felé vitt,
megmutatta háztájékát -
elámulva tátottam szám,
csodáltam a sok játékát. 
 
Csilingelő jég-pengetőt,
melytől levél fenn rezeghet -

Béklyók

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, április 10 - 19:39
 
...
s ahogy ültünk ott, 
- a Hallgatás Szekerén -
éreztem...szakad, kiszakad 
belőlem egy nagy, nagyon
nagy darab és mintha ott 
hagytam volna, ott,... a 
kerekek alatt, szívtelenül, 
kimérten pillantva utána,
igen, biztosan ott maradt.
Azóta belepte a hó, az avar,
a nyarak, az őszök, a boldog,
a kényszeredett nevetések -
törték, taposták sietős vágyak,
mígnem a vihar egyszer leásta 

Időszabó keze nyomán

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, április 4 - 19:12
 
Tüskebokrot lépő, hajlott tavaszom...
ígérted, hogy sietsz, foglak szavadon -
vártalak, mint mindig rút telek után,
régóta te varrod legszebbik ruhám.
 
.....
 
(Időszabó keze nyomán szétszakad
a férc, nézd, reszketeg és telet-nyarat 
összeöltve gyűszű nélkül dolgozik,
mint hajdanán anyám, s ujja elkopik.)
 
Fogy a szövet, foszlik, rojtosodik már...
nem jut arra gomb, sem maradós cipzár -

Hajnalszárny

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, március 27 - 21:01
 
Hajnalszárny érintett
karmolva az éjjelt... -
mámorban elpilledt
szerelmük pírt érlelt.
 
Eközben csendpárnán
mellém feküdt álmom -
nap-magzatot várván,
hogy az ránk találjon.
 
S megszületett reggel,
selymes-sárga hajjal... 
hatalmas tervekkel,
ábrándos sóhajjal.
 
.....
 
Hajnalszárny pihéket
fújok le ágyamról -
nem tudom, mi végett

Ébredet

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, március 21 - 20:35
 
Talán a holdban, talán a napban,
talán a szélben (mind magasabban)
- valahol lenni, lenni kell végleg -
felhőkbe bújva rakhatunk fészket.
 
Talán a fákban, zöld levelekben,
talán a kertben, földbe vetetten -
kicsíráz magunk erősebb sorsot,
olyat, mi ettől jobban kiforrott.
 
.....
 
Talán majd vízen, talán majd hóban
(talán... ha elfogy utam alólam)
átröppen lelkem semmi határán,

Egy csendes utcában

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, március 16 - 00:42

 

Erre nincsenek ünneplők
és ál-ünneplők, nincsenek
hangzatos szavak, pátoszok,
szabadság-igés istenek.

Nincs lökdösődés, nyomasztó
törtetés; tömeg, mely árad,
túlárad, zsémbel gáttalan...
és nagykutya sem hajt nyájat.  

Itt csak idilli, egyszerű,
nyílt-színi esti koncertet
szervez fenyőfám tetején
néhány madárpár, s lop csendet.


(Lenyűgözve hallgatjuk
a szomszéd macskával.) 

- 2018 március 15. -

Dorkának

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, március 12 - 18:59
 
Vágyam elvisz tehozzád,
már fogom a kezedet -
baba-szeres(s) bőrödtől
összes sebem beheged.
 
Ásítasz egy angyalkát,
színaranyban fürdőzőt -
mosolyogsz rá szárnyakat...
föléd repít, mint őrződ.
 
.....
 
Anya, apa vigyáz rád,
de eggyel több sosem árt -
(s éj pengeti gitárját...
tündér csipkézi álmát)
 
(2018. február)
 

Fagycipőben

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, március 7 - 19:20
 
Elég volt már, elég,
e kései télből -
március közepét 
nem látni a dértől.
 
Masszív hóbundában
közelít a tavasz -
február futtában
még néhányat havaz.
 
Szomorú e rideg,
vacogós délelőtt -
a kikelet biceg...
fagycipő reá nőtt.
 
(2018. március elején)
 

Gyötrelme édes

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, március 1 - 17:51
 
Egy kellemes nyáreste a szabadban,
hűs fű, s harsány nevetésed felvidít -
karodból úgy buggyan ki az ölelés,
hogy fészkére térő lelkemen simít.
 
Gyújtósként hat rám réveteg nézésed, 
szemed szikra, mellyel szítod a tüzet -
szívem máris rőt lángok mardossák,
vérem izzik és bőrt szánt a hevület.
 
Kóstolgatunk...ajkunkat kínálgatva,
kecses bájjal szed ízekre a gyönyör -
főfogás a vágyunk, s közös köretek, 

Tévhit

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, február 23 - 08:36
 
a fürtjeidben 
bujdosó
vadóc kóc 
- szél szerelmese -
angyalhajat 
irigyelt meg 
és szemez vele
vágya tárgya
aranysárga
szikrázó fejék 
átköltözne
mihamarabb
- csábít messzeség -
fejhez ragadt
vasmarkolat
nem engedi el
segítséget 
szerelmétől
kér szépszerivel
ám a szélfi 
önző
konok
nem adja tovább -
így azt hiszi

Hová lett a Sárgaköves Út?

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, február 18 - 18:57
 
Elvesztem az életben.
Nincs nekem már három
kívánságom sem...
az aranyhal tova-úszott,
a fehér ló kehes lett,
hercegem a vasorrú 
bábához vackolódott be...
a törpék kitúrtak ágyukból 
és az összes szóló szőlő,
meg piros alma lerohadt.
 
Elvesztem az életben.
A szivárvány-hídon
bátorságot söpröget egy
madárijesztő, bár folyton
szétfújja a feltámadt szél,
ami mindig feltámad...

Oldalak