Sztancsik Éva blogja

Csillámporzó

Törékeny, fehér az este; 
ha összeráznánk, talán 
felfakadna szennye... 
De most még világít az út, 
ahol láttam Aranyhajút...
A Holdat lovagolta -
mennylegelő haván. 
 
Látomást szántó hajnalom
eljött két álom között -
fejet kell hajtanom.
Fagyos ablakszemem nézi,
ahogy a dérpor csipkézi...
Fényösvény csillámteste
belém törölközött.
 
(2017. január)
 

Szülőtlen

Félárvaságom helyett 
egészet kaptam - 
anyukám is itt hagyott,
magam maradtam.
 
Akik születésemtől
mellettem voltak...
- mint életem tanúi -
mindketten holtak.
 
(Ki emlékszik eztán a
szőke kislányra...
ki áhítattal nézett
a szomszéd srácra?
 
Ki emlegeti majd a 
porcelán babát...
a titokban hazavitt
tacskó kiskutyát?
 
Az örökké rohanást;

Éj szomja mardos

Lehetetlen rendet rakni más fejében;
nem működik az sem bátran, sem szerényen -
El kéne engedni azt, ami keserít,
különben a bánat keményen leterít.
 
Szerethetsz te szívből, ha erre nincs igény;
tüdődből lassacskán elfogy az oxigén -
csak mérgező gázok maradnak hűséggel,
szád (tátogó halként) némán jajveszékel.
 
Hibáid keresed, s végül már azt látod...
egyetlen hiba vagy, születésed átok -
tán semmi sem akad, amit jól csináltál;

Mese december kertjéről

 
Decemberben virágzik a szeretet,
szirmait egy zöld fa alá teheted -
hervadozhat odakinn a természet,
idebenn él, fenséges a kertészet.
 
.....
 
Éjszaka egy kis tündér a földre lép,
mosolya és angyalszeme meseszép -
magasból jön, szárnyvonaton utazik,
csak álmokban juthat el a tudatig.
 
Aludj tehát, ez az éjjel megéri...
ő meg közben jótetteid bekéri -
összegyűjti felhőfonott kosárban,

"Na, söprés..."

 
Söpröget a szél-fi', rendezi a járdát;
mindenütt zörrögő, elszáradt levelek -
kupacokat épít, majd ismét irányt vált:
szétfújja, mit rakott, hátamba kevereg.
 
Játékosan kerge, lökdös, szinte borít...
kezdem lassan unni hideg kajánságát -
pedig a munkáján még kicsit finomít:
kendőm tetszik neki, kabátomon átvág.
 

Mustra

 
 
Régen... 
kiült a kispadra falun az utca, 
ilyen késő őszi, napos délután - 
a cirmos is trónolt, ott, a kapufán;
emitt Bözsi néni, vele öt pulyka...
 
jártatták egymást a boltig és vissza;
minden nap sétáltak nagyot a fűben...
békésen, családként, lassan, derűsen.
Átellenben vita folyt, no meg tinta...
 

Széllel szemezek

 
Megszólítottak a szelek, a messziről jöttek...
Kérdezték, hova vigyenek, merre fújhatnának...
mondtam: a tengerhez; nézni újra, ahogy a víz
a távolban felhőt ölel, s egybeforrnak tájak.
 
Később szeretnék oázis homok-tüzén állni,
hagyni, hadd csipkedje bőröm a sivatag-lidérc...
majd felidézhessem sebét itthon, ágyban fekve;
szakadatlan lenne bennem e zseniális férc.
 
Következő vágyam tán az oroszlánok földje;

Amily csendesen

 
Amily csendesen esik kinn az eső,
éppúgy peregnek a szavak fejemben -
halkan, békésen, civakodás nélkül,
egymást bevárva, sorrá rendezetten.
 
Csobog az eresz, az árok fuldoklik,
víziszonyától nyelni sincs gusztusa -
megtelt már vele torkig a bendője...
köpködi vissza, telve lett zeg-zuga.
 
Cseppek kopognak az ablaküvegen,
zord hangulatot árasztva szaporán  -
belőlük fogant e durcás kedvem is,
hogy felszolgálja a mai vacsorám.

Igazak ideje

 
Látszat-emberke fakarddal a páston...
színváltós bőre szőrszálmentén feszül;
torkában szálkás, rekedt hang hegedül -
amit adni tud, csak külcsín, egyedül.
 
Kígyókabátján ködborzas mintázat...
szüntelen vedli rojtos, nyálkás hámját;
- amin egy jó szem sötétben is átlát -
nagy ívben kerüld, mielőtt sajnálnád.
 
.....
 
Látszat-emberke seregestül támad...

Korfesletten

 
Az öregségről nem tudtam semmit. 
Szembejött velem ócska ruhákban -
szakadt kardigán nyögte keservit,
lábán bakancs, sosem látott pertlit...
mi közöm hozzá? Nem én ruháztam.
 
Egy idő múlva megállt mellettem.
Később jött velem, árnyába bújtam.
Nadrágot adott, melyet felvettem,
úgy néztem ki, mint ő, korfesletten;
már nem akartam lenni az újban.
 
... az öregség tud rólam valamit.
Vigyáz rám hangja, óv barátsága -

Esélyvadász

 
Mérlegeltem, mit elértem, majd
következett, mi rajtam túltett -
révedésem meddő kaland; nincs,
mi feldobna, unszolna újfent.
 
Koloncok sátoroznak bennem,
...mihasznák és kevésbé azok -
az értelmetlen olykor roncsol,
bár én nélküle is kész vagyok.
 
Egóm (kifeküdt bajmatraccal)
minden nap távolabb költözik...
a lényeg, hogy tőlem messzire
jár, mustrálja a Hold köldökit.
 
Feszül a húr, égnek a gyertyák,

Gyászbetyárok

 
Oly fontossá válnak a holtak 
akkor, mikor már eltávoztak -
miért nem addig lobog a láng,
amíg mindőnknek ez a hazánk?
 
Hihetjük, néznek le magasról;
ránk, akik nem értünk szavakból -
dadogunk, hallgatunk, áldozunk, 
viaszfüsttel jattol ma sokunk.
 
Megbocsájt mindent a Teremtő,
ha imát súgsz most, te esendő -
mit számít, becsülted-e addig?
Kegyeleted (Vég nélkül...) alszik.
 
.....
 

Virrasztó töprengések

 
Meghalnak a jók, elmennek a szépek,
napunk kiégett lesz, silány és fakó -
a koszorúk közt múltat rág a féreg, 
mégsem ébred fel az alatta lakó.
 
Add vissza, ó, add vissza nekünk, Élet!
Könnyes záporral árasztjuk a rögöt.
Miért, jaj, miért éppen őket kéred?
Mi is halódunk, ha vérünk így ölöd.
 
Enyészet-mézes kenyeredből szegünk,
s hamar magadhoz édesíted sorsunk.
(Alkudni kéne.) Testünkből szellemünk

Mester(kovács)munka

 
Sohase' vágytam, hogy erős legyek;
másokra hagynám a nagy hegyeket -
hideg ráz attól, mi rám veretett...
vadlovon patkók... nah, így lehetek.
 
Biztosan merész, ha ilyet mondok.
Hallgatni, tűrni kell minden poklot -
nyugtázni bénán: csak létműgondok;
az öröm jött-ment és elpárolgott.
 
(Megdorgál karmám: pipogya beszéd!
Túlcsordult lelked nyaldossa sebét -
lecsöppen, fut már, terjed a pecsét;

Églocsoló

(Ősz-hessintő)
 
Locsol megint az ég, pihenhet kiskannám;
kérdezésem nélkül szállt kertembe az ősz -
úgy szeretném, ha a nyarat még birhatnám,
melegét vigyázva, mint hű, napsárga csősz.
 
Lennénk időszövő, vad lélek-repkények,
szivárvány-szemünkben forrna a láthatár -
(kedvem ellen van a hideg, a szél, a sár)
dalolnánk egymásnak: válni tőled vétek...
sosem csapna közénk a szürke őszmadár.
 
Álmodom holnap is rózsaharmat-gyepet,

Angyalszőnyeg

 
Jövőre kihajtok majd újra. 
Rügyet bontok, mint a fák... 
le fog hullni ez a tompaság,
a Nappal leszek összebújva.
 
Együtt fogunk sütni a földre,
sugárkarjaink nőnek...
velük készül az aranyszőnyeg,
amin angyalok járnak körbe'.
 
(2016. október)
 

Önismeretlen

 
Túl sok vermet ásunk, pincéket, rejteket,
ahol szorgos lelkünk titkokat rejteget -
sós-ízű érzéscsepp eleggyel locsoljuk,
arra várva talán, hogy csitul a szomjuk.
 
Ám ettől méginkább kívánják a vizet,
és főképpen olyat, mi felszínre vihet -
gejzírként kitörni onnan a mélységből...
milyen szép is volna, töretve a jégtől!
 
Mert odalenn örök fagyban az ablakok,
deresek a falak, s nincsenek nappalok -
csak sóhajszél fúj be az ázott réseken;

Avarágyasok

 
Gesztenyefiúk, gesztenyelányok,
hassal a fűben semmit sem láttok...
szép-barna fényes kabátra lépek,
jaj, véletlen volt, elnézést kérek.
 
Gesztenyeliget, gesztenyeerdő,
ágytakarón csüng avar-esernyő...
csodás szunyálni alatta ősszel,
nincs is mit nézni, le a redőnnyel.
 
Gesztenyebébi, gesztenyebölcső,
október anya termést özönlő -
bújik a gyermek, szúrnak a burkok,
tél bácsi hátrébb, kissámlin pusmog.
 

Lili-dili

 
Macskalányunk - neve Lili -
incselkedik, csupa dili.
Fiam kedvenc négylábúja...
szürkén cirmos rajt' a gúnya.
 
Dörgölődzik hozzám este:
tuját mászni volna kedve.
Nyávogóra veszi rögtön,
hízelkedik széken, földön.
 
Lopakodik terasz szélén;
leül beste, gondot vélvén.
Onnan nyekeg felém fájón,

Oldalak