Sztancsik Éva blogja

Ha majd elrepül

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, október 1 - 11:30
 
Ihlet-madár szállt le
a szemközti fára -
gondolat-szikráktól
ragyog a ruhája;
 
félve nézek csak rá,
nehogy elröppenjen -
nehogy égbe vigye
épp-szendergő terhem.
 
Ihlet-madár dalol,
zöldülnek a lombok -
pedig lassan ősz lesz;
szegények, bolondok;
 
megtévedtek tőle...
azt hitték tavasz jár -
azt hitték élhetnek,
s értük szól a fanfár.
 

Süketelős

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, szeptember 28 - 19:07
 
Minek a sükethez beszélni?
Úgysem hall meg semmit -
bár, alkalmi süketnek néz ki;
nem akar ő észlelni senkit. 
 
Fülét a hang tette beteggé,
kagylóját becsukta -
a valósat inkább képzelné,
a Ma Szövegét régen unja.
 
Gondoltam, hátha segíthetnék 
kinyitni a zárat -
betűim kopogtatnak: tessék
beengedni; Időm nem várhat.
 
(2016. szeptember)

Kallódás

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, szeptember 16 - 13:33

Érteni szeretném ezt a világot,
átlátni ködön, fényen, szitán -
ám, mikor Isten az égből kirázott,
(szerintem)
fogta a karját egy-két zsivány.

Mit ér a tiszta, önzetlen teremtés,
a nyíltszívű, fennkölt alkotás,
ha a létrejött mű túl balszerencsés,
gonosz-körmöktől vájt karcolás?

Többen tarthatták lelkem az elején,
(kétkedők is az "atyaságban")
de végül lezajlott a nagy esemény:
az Úr engedett, haza(?)szálltam.

Fényskálán

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, szeptember 10 - 11:05
 
Durmol a csend a szoba sarkában, 
s rebbenő pilláján a nyári éjfélnek 
skálázik a fény, félszeg-halványan. 
 
.....
 
Aranycsillámok tótükör-táncát
partra üldözi a rakoncátlan szellő;
lebukik a Nap előbb, mint várnád.
 
.....
 
Csengettyű-szavú, okos szeptember,
(tudásfát öntöző bájos gyermekrajjal)
vedlett leveled pasztell gyeptenger.
 
.....
 

Szívnehezék

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, augusztus 29 - 18:39
 
Nehéz a szívem, ólomsúly húzza,
gyomromat marja vaskos kötege -
megátalkodott, nem mozdul onnan,
egyensúlyra lelt búmnak közepe.
 
(Mint mérleghintát beállító pont,
olyan lett bennem ez a halk ború -
kibillenteni...? milyen jó volna...
ám zsigerbe-nőtt átkom nagykorú.)
 
Rámőszült a gond, öreg páromként
együtt visz utunk a finis felé -
s ha elhagyom őkelmét addig...
remélem derűm sem dühítené.
 

Emlék(h)arcok

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, augusztus 25 - 19:00
 
Visszarepít néha a gyors-szárnyú hajnal,
mikor hinni vélem, hogy biztosan alszom -
ágyam mellett rajzolsz leheletnyi zajjal...
felnézek álmosan, s te lettél az arcom.
 
Botladok tükörhöz, oly régen láttalak,
(vonásod elveszett emlékem ködében) -
feszülten figyelem, ahogy épp átkacag
törött varázsával rajtam negyven évem.
 
Pityergő kamaszlány asztalára hajol...
falon páncélosok és Gömböc, a kutya -

"Bűnjelek"

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, augusztus 21 - 16:49
 
Ragacsként őriznek,
mint filtert a csikkek -
sunnyogóak, nyeglék;
(simlis ál-szövetség).
 
Várnak sarkon, téren,
nappalon, morc éjen -
hibák, sors-galibák...
ronggyá feslett világ.
 
Lógnak levegőben...
nap, ha lemenőben -
a hajnal sem higgadt,
vétek-bölcsőt ringat.
 
Csak te maradj éber,
lehetsz fehér, néger -
mit számít a színed,

Ha bántanak...

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, augusztus 14 - 19:40
 
arra gondolj, hogy Nap ragyog az égen
és ne arra, hogy megsértettek mélyen -
arra menj, ahol pázsit-tavak folynak;
öld abba búdat, laknak ott már holtak.
 
Rázd le a nyomort egy tisztáson hamar,
szökdeljél futva, míg senki sem zavar -
azzal se' törődj, ha emberek jönnek,
rokon a vágyunk... dehogyis különbek.
 
Arra gondolj... hogy madarak a fákon
sebezhetőbbek, mint hajnali álom -
figyelj... csicsergő szerenád az erdő,

A paramnézia bája

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, augusztus 5 - 18:35
 
Milyen messze lehet az Óperenciás?
Miféle cipő kell, hogy addig eljussak?
Varrassak-e köpenyt, olyan bűvös-bájost?
Ki segíthet ebben? (Nekem bonyolultak.)
 
Kell-e vinnem rózsát Valaki sírjáról, s
lendíthet-e majd az jó-tündérségemen?
Lelkem átlényegül anélkül is vajon?
(Talán elég csupán, ha főm belevetem.)
 

Betöretlenül

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, augusztus 2 - 20:33
 
Magamra maradtam bennem. 
Kinn tétova lábak topognak; 
csizmák talpa reccsen.           
 
Nagyranőtt szemekkel nézek.
Pang íriszem páncélbogarán
fénynek látszó kéreg.
 
Lehámlott bőrömről múltam.
Fájok e feszes újdonsültben,
irha-szőrbe bújtan.
 
Szokatlant hordozok rajtam.
Adnám az idegent belőlem.
 
(Nem kellett volna.)
 
Látod, belém-haltam.
 
(2016. július)

Előzetesben

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, július 24 - 12:34
 
Napról-napra élni, hónapról-hónapra,
még egy hetet kérni, Isten tán megadja.
És akkor, ha az is elmúlik hirtelen...
pár óra hadd járjon, annak, ki hittelen.
 
És ha minden percet kiosztott Ő bölcsen,
felláthatok hozzá megkérdezni: földem?
- Feletted. - Eközben elnyel a rög mélye;
rusnya alakokkal leszek körül-véve.
 
Némelyik ismerős, sopánkodva sunnyog;
Azt hiszi rossz voltam, álhatatlan, undok -
Szerintem így igaz, de rájövök: lecke...

Szélfútta táltosok

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, július 18 - 11:44
(Széllovas-sereg)
 
Fenséges rovarhad cikázik a tavon,
csillogó tüllszárnyú szitakötő-csapat...
rajtuk a napsugár csak lépésben halad,
bevárva látványtól mámoros zavarom.
 
Sikkesen siklanak sokszínű testükkel,
gyönyörűség nézni tarka sokadalmuk -
(főleg a vízen van számottevő hasznuk)
életalvadt vérem most tőlük pezsdül fel.
 
Szélfútta táltosok, úsznánk utánatok...

Csillagének hárfahangra

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, július 15 - 13:34
 
Hárfa szól ma, bájol, hangja fényt nyalábol,
ölbe veszem védőn, mondja: legyél kérőm...
(csillámos szeretőm, utamon vezérlőm)
karolj, ne engedj el, akkor sem, ha fázol,
 
akkor sem, ha holnap más dallamra vágyol.
 
Sír a húr itt bennem, érzem, illik mennem;
látszik már a Hajnal, színekkel marasztal...
(ábrándos sóhajjal szülte meg egy angyal)
méhének gyötrelmén útravalóm zengem,
 
de
 

És akkor csend lesz

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, július 5 - 18:43
 
 
Befagynak a nagy vizek,
felhők könnye rémhideg -
dér tapad a nyárfákra...
reszket águk átfázva.
 
Hallgatnak a dallamok,
csendszonáta sarjad ott,
hol a világ néma lett...
zenehagyott jégbalett.
 
Széthullnak az anyagok,
mállott örvény kanyarog -
...
százezernyi rezzenés...
éjpille-szárny rebbenés
 

Leszakadás

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, július 2 - 14:29
 
Annyira erősen markoltam a levegőt,
ami körülvette emléked auráját, hogy
kicsiny izzadságcseppek formájában
gördültél le gondolataim grádicsán,
eláztatva magad körül azt az egyetlen
érfalat, amely még úgy-ahogy tartotta
a benne csordogáló, téged hűen őrző
múltsejtek szedett-vedett vércsokrait.
 
Ám egyszer csak kibuggyantál azon a
meggyöngült gáton, amely a legutolsó
lehetséges út volt a felszínre jutáshoz.
Mégpedig szemem csücskének mély,

Vádak helyett

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, június 28 - 19:46
 
Szárnyakat kaptam. 
Szárnyalgattam. 
Napfényt akartam. 
Fénylett rajtam.
 
.....
 
Vihar tépázott.
Jaj, zuhantam.
Szél foga rágott.
Fogytam lassan.
 
Életre haltam.
Éltem minek?
Hitet faragtam.
Most már hiszek. 
 
.....
 
A szárnyakban. 
A fényben. 
A szélben.
Az életben. 
 
(2012. április/2016. június)

Sziluett

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, június 23 - 18:52
Szomjuhozó emlék-kútba sajgón belenézve,
szalmaszálért eseng Jövőnk
mélybe esett fészke -
 
sírva kéri segítségem, kesereg túl sűrűn,
jaj, nem tudok tovább jutni
e csúszós kútgyűrűn -
 
mintha én is ott ülnék a kiszáradt fenéken,
vaksi verébként magamat 
fentről jól lenézem - 
 
ismerősként üdvözlöm e telhetetlen torkot,
vele nyelek volt-nincs semmit,
meg kéne kóstolnod -
 

Bakancsidők

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, június 16 - 18:01
 
Öreg napok, öreg esték szélvészt zárnak.
Hétrét hajlott púpos hátuk, mégis fürgén
halad lábuk. Világ végén - fészkén ülvén -
bakancs idők, halott álmok meghitt társak.
 
Kopott öröm hókán koppan karma rácsnak.
Múltak talpa csattog hulló csillag füstjén.
Sóhaj árban lelkek áznak, egymást küldvén
partra vinni minden áldást, mindig másnak.
 

Egy hétfőn

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, június 10 - 20:12
 
Csalán-dzsungel belsejében
lángol, izzik, szenved énem -
bodzabokrok hűsítik azt,
mégsem talál ehelyt vigaszt.
 
.....
 
Házam táján tenger dudva...
lábam mégis beljebb jutna -
kertek alatt  közelítek...
s itt a füvek nem szelídek.
 
Csípnek, vágnak, kiharapnak,
gőgös, harcos nagyhatalmak... -
döfnek, szúrnak nadrágon át,
csizmát győzve érnek bokát.
 
(Lakatlan ház ez a veszted,

Oldalak