Gyöngyös Imre - Levél egy barátomnak

E-mail hiányban szerkesztett levél,

melyben közlésem vesztegelve él,

s míg mérlegelt, osztott, szorzott, kivont,

végeredményt adott: Iksz Ipszilont,

ki küzd a léttel, bár sors nem veri,

de mindörökké mélyen emberi!

 

Kedves Barátom és mind Szeretteid!

Írásom rosszán versem csak segít.

Ha jambikusságom megengedett,

ne zaklasson a rím, ha rengeteg,

szúrok közé majd egy pár asszonáncot,

mint fiam vetett E postámba gáncsot,

"elhálózta" a végső perceket,

és tette azt az ünnepek alatt,

midőn a lét itt végleg megreked,

sőt mondanám (a rímért!) megszakad.

Süket  gépem bár néma nem maradt

s míg érvényesítik a csekkemet

(öt kialkudott munkanap alatt)

pár banalitást versbe reszketett,

melyek prózája biztos egyszerűbb,

jól edzett versformája mégse nyűtt.

Shakespeare és Dante mértéke a forma,

sebaj netán, ha szívből fülbe forrna:

hangsúlyos jambus, rímes, rímtelen,

minden lehet, csak rémes ne legyen!

Az öt és feles jambus tizenegyből,

az öt jambus sor tíz szótagból áll.

Endekasyllabákat Dante írt

s tíz szótagos sor ritkán sózta meg!

A Shakespeare verse szintén jambikus,

tíz szótagos, szórvány a tizenegy.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címszóm lehetne tán e versiratban:

"Integrálás feltartóztathatatlan"

egyértelmű EGY NYELVBE OLVADÁS,

nemtetszésünk elvárásunk alatt van,

nosztalgiánk felett győz a tudás.

Nyelvünket győznénk csak átmenteni!

Lehetetlen a világ Bábelében!

Hogy Négyezerben mi lesz nemzeti?

Magyar színfolt nem lesz otromba szégyen!

De színfolt lesz, a néptenger egy pettye,

mely múltjára is méltón büszke lesz:

Egy apró nép hazáját úgy szerette,

hogy megmutatta: halni érdemes

egy szebb jövőért, hol az unokák

emlékezése ránk mindig kegyes,

bár nem sejtik reményeink fokát,

(képünk jövőnkről bennünk sem helyes)

világ nélkül népünk nem él tovább!

(Világzsiger helyett világzsugor!)

Maradjunk hát a nyerő oldalon!

Mindegy hová mutat az etika:

Kit gyűlölünk és kiket szeretünk!

Mi haszna lenne ostorozni bűnt?

Mit ér vagy árt a nagy retorika,

ha boldogság felé tart nemzetünk?

S ha mindennek dacára pusztulunk,

mindegy imát vagy átkot mormolunk!

Hinnéd, hogy utunk elkerülhetetlen?

De arra tart akárhogy nem szerettem!

A földtérkép magyar, parányi foltja

a föld erőszakát békével oltsa!

Beolvadásunk ma még részleges,

de nemzetünk világunk része lesz.

Nyelvünk erős, utolsó védfalunk,

nyelvünkben élünk s jobb, ha úgy halunk,

mint színe java egy kerek világnak,

mely kis népünkben jóra, szépre láthat!

 

Szomszédoknak volt Isten Ostora,

Attilát mégis nyögte hun hona;

Amit teszel, az jó úton halad!

Hadd nyögjék otthon gyémánt tolladat!