Gyöngyös Imre művei - Prológus az Insomnia elé - Insomnia

                         Prológus az Insomnia elé

 

Este - talán nem a bortól - e félteke lénye, behorkol:

Álmos az emberi lény, ha kialszik a nappali fény.

Éjszaka él csak az elme, az álma a léte szerelme.

Mind csak aludni akar, kit a földnek az árnya takar.

Nappal a nap tüze éget, este kifárad a lélek,

éjszaka mind csak ilyen álmosan ágyba pihen.

Alszik-e az kit az ablak rossz recsegése, ha zaklat,

bármilyen álmosan esd elaludni az emberi test.

Szívdobogása kit ébren tart, ne legyen tunya, tétlen.

Szívnek a ritmusa: Szók szülnek versfaragót!

Rajta, ha csúnya a gúnya, maró epigramma a gúnya.

Légy te örömteli, bölcs: Mintaruházatot ölts!

Bármit is írsz le jelenleg, erény, ha kinyomva jelen meg:

Mondata ép, szava szép, boldogan olvas a nép!

Jó szeretetnek az arcát rontja a balga fukarság,

egyre fenyíti a Sors rémteli szörnye, a torz!

Költ-e, kit ihlete végez, aludni, pihenni se képes.

Lázadozásra esély ez a lanyha, alig kegyes éj:

 

                  

                                  Insomnia 

Alkonyi szürke homály menekül be a tinta-sötétbe,

éj feketül, feszül át a  vakon libegő levegőre,

dús, lila árnyba hanyatlik az alkonyat éteri álma,

szikra-sziporkák csillagos éke az égi lepelre

karcol, amint megadón hullásuk elindul az űrbe.

 

Változik, íme a létidejében az ember is egyre:

oszlik a vágy, hogy a tegnapi fáradozást kipihenjük.

Távoli csillagok útjait égeti szikrai karcra:

Isteni oltalom éj-takarója e fényteli hímzés

ölti gyötört idegemre naponta gigászi hatalmát.

Áldom is ősi jutalmul e friss pihenő nyugodalmat!

Míg ez a félszeg energia zsongat: idegzetem ajzza,

várom az alfa-sugárzást, várom az ihletet újra,

azt várom, hogy a szók özönében erőre találjak:

Nemtelen eltakarodni az Álmok Hercege tilt le!

 

Mind-ehelyett a Te angyali álmodat úgy figyelem meg,

hogy ne zavarjam a szent pihenésed friss újulását!

Áhítatokkal oly átitatottan is érzem erődet,

Győzelem úgy ül az arcodon angyali, édes örömmel,

mint, aki díjait elnyeri fáradozásaiért és

díjként általad éveket így lopok én a Kaszástól,

mégis e dús, lihegő dalom áradozásai kérnek,

hogy sose bánjad az izzást, mit levegője tüzel fel:

Szellemem eszmei torzulatát örökíti meg ebben.

Éjfelek anda igézete ömlik el ordas agyamban,

lelki nyomást, buta kételyeket cafatokra tör újra,

láng-koronába borít, ha varázsjogarán ül a szikra.

Irgalom üdve helyett ma csak ártalom-ittasan irtó!

Éjszaka még sose dúlta ily ördögi módon a lelkem!

Nincs önigézet, akárhogy igyekszem, nem jön az álom!

                                                     (:2O15 Wellington)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Csilla képe

Egy igazi álmatlan, ihletváró (és megérkező:), nagyon szép gondolatokat tartalmazó vers, "mintaruházatban". Szeretettel gratulálok, nagyon tetszett!

lnpeters képe

Imre Wellingtonból még nem tud ide belépni. A nevében nagyon szépen köszönöm!

Pete László Miklós (L. N. Peters)