Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.
Dajkadalt, siratóéneket, szerelmes verset, harci riadót, messze a történeti idők előtt is énekelt az ember.
A lírai költészet egy fokozott érzékenységű, átélő és befogadóképességű egyén érzéstartalmának a közösséghez szóló kifejezése.
A közösség, amelyikbe a költő bekapcsolódik szélesebb értelemben mindig vagy nemzeti, vallási, vagy osztályközösség, de lehet az egész emberiség, az egész világ.
Egy szűkebb közösség versről, versre változhat, a vers tárgya szerint. Sem az egyikből, sem a másikból nem lehet a költőt kitépni.
Egyszeri, soha meg nem ismétlődő csoda ő - összefügg millió hasonló csodával.
A lírikus lelki arcképet rajzol. Az ember, akit rajzol testetlen érzésekből áll.
A lírikusok olvasása közben két lelki arcképet kell megtalálnunk: a költőét, s a magunkét.
A költői hallhatatlanság nem üres frázis. A költő csak azért halhatatlan, mert valami örök emberinek örökszép formát tudott adni.
(Forrás: Benedek Marcell: Az olvasás művészete)
 

 

 

Hozzászólások

Mysty Kata képe

 Örömmel és köszönettel olvastam , remek idézet!!Kata

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Schvalm Rózsa képe

Köszönö szépen, szeretettel olvastam: Rózsa

hzsike képe

Drága Katám, Rózsám! Köszönöm szépen, hogy elolvastátok.

Örömmel láttalak itt Benneteket! :) :)

Zsike :)

hubart képe

Sztükség van a hasonló cikkekre, mert az ember nem mindig veszi a fáradságot, hogy rákeressen a neten, vagy könyveket ásson ki érte. Köszönjük, hogy megosztottad velünk is, kedves Zsike! :)

Szepesi Zsuzsanna képe

Örömmel olvastam, kedves Zsike!

Szepesi Zsuzsanna

Judit képe

Kedves Zsike, 

köszönjük ezt az írást. 

Javasolni fogom szerkesztőtársaimnak a kiemelését. 


hzsike képe

Kedves Feri, Zsuzsa, Judit!

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok Ti is.

Szeretettel: Zsike :)

 

hzsike képe

Kedves Judit! 

Köszönöm szépen, a kiemelést.

Szeretettel: Zsike :)

vati képe

Az elfelejtett jelszó miatt napokig nem tudtam belépni. Most végre olvashattam, és milyen igaz. Egy felesleges betűt kitöröltem belőle... Tibor

Varga Tibor

hzsike képe

De jó, hogy itt vagy, már hiányoltalak, kedves Tibor! :)

Köszönöm szépen az olvasást, és a segítséget is!

Szeretettel láttalak: Zsike :)

M. Karácsonyi Bea képe

Szeretettel olvastam. Jó, hogy itt van.

hzsike képe

Köszönöm, hogy Te is elolvastad, kedves Seám!

Ölellek:Zsike :)

barnaby képe

Örömmel olvastalak ,kedves Zsike, rám fért egy kis ismeretfrissítés...köszönöm neked.Ölelésem:B:)

hzsike képe

Szívesen, kedves Barna. Örülök, hogy Te is elolvastad.

Szeretettel láttalak itt:Zsike :)