Gyöngyös Imre legújabb költeményei

Csarnokunk tagja, az új-zélandi Wellingtonban élő nyolcvankét esztendős Gyöngyös Imre legújabb verseit szeretném itt közkinccsé tenni.

                  

                Templomban

A katedrálisunkban oly nyugtató a csönded,

Mint hosszan tartó, lassú álomból ébredés,

Amelyből nem hiányzik a teljes pihenés:

Vigasztaló Szentlélek ajándéka! Köszönd meg!

 

Fogadd a néma áldást! Örülj a létörömnek!

A némaságnak nyelvén szólalj meg és beszélsz

a Mindenség Urával, hogy azzal légy egész,

s teljesebb legyen lelked s a léted terhe könnyebb!

 

Jóságos áhítattal meghallgatást, ha kérsz,

Szentlélek mossa lelked s tisztító örömkönnyek,

tiszta fohászaidhoz csak jó szándékok jönnek,

szelíd és jámbor tettek, gazdag elmélkedés,

amit alázat ér el és nem a büszke ész,

mit Vigasztaló Lélek gyarló agyadba vés!

                                    Wellington  2O14 júl.-29 

 

                       Ars Poetica

      (az újzélandi magyar közösségnek ajánlva!)

 

Bőrünket szándékoztunk épen kimenteni

s velünk, lám, annak minden ép tartozéka eljött:

A vér, a hús, a csontok, a testünk sejtjei,

mind, mit hámrétegünk véd és tűntetőleg elföd.

Eljött velünk a bánat, s velünk maradt a gond is

szeretteinket végleg búcsúztathatni el.

Melyikünk hitte akkor, hogy oly titkos vagyont visz

anyánktól tanult nyelvünk ó szépségeivel.

 

S nem látta senki azt, hogy a szívünkben mi forrt,

míg  vándorútunk lassan kínunkat csonkra nyűtte,

hurcoltunk lelki terhet, e történelmi kort,

melynek nem engedtük, hogy létünket szabja szűkre:

A lelki fájdalom a Szépre hajlamos!

E kínból gyöngyhalászként leltünk oly igazgyöngyöt,

mit hulló könnyeinknek örök csilláma mos

s a sors reánk ruhául díszmagyarnak öntött.

 

Magyar szavunk szükséges lélekápolás,

hiánya, mint a métely, létünk beteggé rágná!

Magyar lelkünkre nyelvünk ébren és jól vigyáz,

hogy hírnevünket érdem hordhassa szét világgá!

Fáradt, fájó csoportban megérkezett kis őrsünk,

bár Brit Nemzetközösség egy kisebb része lett,

hősi történelmünkről a szíveinkben őrzünk

a végnapunkig minden emlékrészletet.

 

Úgy kérem ezt most tőletek, mint még soha:

Szabadjon múzsánk fölkent szószólója lennem,

törzsünk szavakkal bőven megáldott táltosa!

Hadd ömöljön belőlem, mit el kell énekelnem!

Dalomat gyöngyhalász-szerencseként lelem

s ha szívetekbe szépet és nyugtató vigaszt önt,

őszinte, szelíd hangú és gyógyító legyen,

mi pénzértékkel nem bír, de gazdagabb igazgyöngy!

 

Mindez ma úgy világlik, mint végső küldetés,

életcélomban áldó, üdvös, megváltó vegyszer,

melynek izzó hevében minden rossz elenyész,

akármi célra régen fel is serkentett egyszer,

minden füstté hamvadt és pozdorjává törött szét.

Parancspecséttel mégis egy ezredévnyi kincs nyom:

Nekünk megőrizendő a magyar nyelvörökség

s riadjon át  a távol leszármazottainkon!

                                                    (újítva 2O12 ápr.29) 

 

Mondóka

 

 

Anyácskám! Ismét Téged ünnepellek,

létforrásomhoz Isten eszközét!

Csak úgy, mint rég pohár borocska mellett,

bús mondókám talán nem lesz sötét!

Tudattalan és jeltelen szorultam

Veled vajúdni önmagasztu kínt.

Egy szemnyitásnyi sóhaj már a múltam.

Jövőm fényárral lelkemen suhint.

 

Segít birkózni vénülő napokkal

a lényeddel varázslatos jelen,

a "má" nak terhét, Téged sejtve, sokkal

nagyobb erővel, szívvel viselem.

Itt lengő lelked néha még kialhat,

ha nap vagy óra, perc gurulna szét,

ha gúnyt, cinizmust, eltúlzott szidalmat

okádna rám a pusztító beszéd.

 

Amíg a rámszórt átkot mind felissza

nem írt, de élt regényem, gyógyulok,

a szívósság lázít a tettre vissza:

Örökség Tőled az, hogy írhatok.

Ha fájdalom sért s lelki vérező seb,

lágy, enyhe gyógyír s pólya rá a vers,

mely nélkül érzés, fájdalom erősebb,

meghőköl abban év, nap, óra, perc.

 

Nekem, akit a mazochista szentek

választottak, mint kétkedő Tamást,

türelmes önsanyargatást üzentek,

bizony sovány elégtelen tanács.

Anyám! Tőled kapok tisztább sugalmat,

gyarlóságomra nincsen jobb kenet.

Hát emlékversem álljon szószobornak,

vezekli majd a büntetésemet!

1998

 

Hozzászólások

Haász Irén képe

A Mondókában ismeretlen szót találtam... elütést talán? Ízlelegetem: "önmagasztu" ... Önmagát magasztaló, saját magától magasztos...? Vajon mit jelenthet?

lnpeters képe

Imre nyelvi leleménye, hagytam, mert tetszik. 

Pete László Miklós (L. N. Peters)

lnpeters képe

Imre válasza:

"A Mondókában szereplő “önmagasztú” szó magyarázatául csak ez a párrím jut eszembe: “Ha célhoz érést segít gyötrelem,

                                                                                                                                            dicsőült kín lesz, magasztos elem!” 

Pete László Miklós (L. N. Peters)