A Magyar Parnasszus Hegyoldala - Hegygerinc

Virágágyban

 
Anyámnak a fájdalomtól
lecsupaszult a karja,
már mozdítani sem akarja.
Befeküdt hát egy virágágyba,
álma eleven muskátlifáklya.
 
Magára húzta a pehely földet
dunyhának, ős-pihenőnek, -
beköltözött e maradék szobába,
ébrenléttelen harmatban ázva.
 
Angyal bújik mellé rögökbe.
Alszik. Egyre táguló körökbe'
szertehullámzik szuszogása, -
s versemben a hajnalt megtalálja.
 

Néma harang

 
Mindenhol a messzi csend ült,
a harangszó meg se csendült.
Elveszett.
 
Dacos szél a fákat tépte,
tövében a virág félve
reszketett.
 
Rongyos felhő koldust játszott,
bár a könnye kétszer áldott –
elapadt,
 
s a borzalmat sejtő égbolt
vörössé vált, pedig kék volt…
Meghasadt!

Téli világ

Nehéz az ég, le fog szakadni. Vagy
csupán a hó esik ma éjszaka.
Lelassulok. Nyakamba ül puhán
a téli lustaság. Meleg ruha.
A tó jegén a szél hanyatt esik.
Beburkolózva hallgatom, jajong.
Hiába, rajta senki sem segít..

Fehér a béke, halk szavú, kakas-
tejes kalács a vándor asztalán.
Talán mesélni kéne jó mesét,
dalolni dalt e furcsa délután.

Honvágy

 
Kövek között a fürge víz
szalad tova, mint csipkedísz
fodrozza habruháját.
Érből patakká szélesül,
partjára lomha béka ül
és próbálgatja hangját.
 
Futottam én is, mostoha
sorsom volt annak ostora,
kerültem új hazába.
Vágyódtam vissza meg nem is,
mint akit forró vére visz,
de látod, mindhiába.
 
Lelkem maradt gyökértelen,
nem jött be lám, a végtelen,
a messzeségbe vágyás.

Novemberi szél

 
Arcomba fúj az őszi szél,
hideg világa éget,
kabátomról hajszálaid
már szerteszórta végleg,
csak hangodra emlékezem,
most az is oly időtlen,
és ténfergek magányosan
ázott, lyukas cipőmben.
 
Mögöttem alvó városok
tűnnek el vontatottan,
a kertek alatt ballagok
mély, süppedő homokban,
lelkem megannyi rebbenés,
akár madár lehetne,
ki nem repült a többivel
időben a melegre.
 

Ajtonyhoz

 
Versenyfelhívásunk nyertes verse decemberben
 
Ajtonyhoz
(szonett, megadott rímekre)
 
Esett. Az ablakom kitárva. Várom
a tisztuló időt. Ha rám talál
a fény, a bánat eltakarja. Járom-
nehéz, lepel, miképp egy álszakáll.
 
A zsenge vágy, akár ijedt ünő,
vadonban él, amíg le nem töröm
magánya tüske-ágait. Tűnő
gyönyör helyébe akkor jő öröm.
 
Ne hidd, hogy élni egymagad, nagy érdem!

Ma feketébe öltöznek a könnyek

 
Alcím: Apámhoz szólnék
 
Hol vagy most, Apám? Hol keresselek,
merre hordoz az örök messzeség?
Égben kutatlak, csillagok felett,
mert ajándékul pár sort küldenék.
 
Feketét öltnek ma a könnyeink,
a régi emlék fájdalmat okoz,
bánattal telve múlnak perceink,
a távol újra minket ostoroz.
 
Szemeddel nézzük magunkat félve,
a tíz év eltelt, mint egy pillanat,
mosolyt színlelünk gyászunk helyére,
a bánat így is szívünkre tapad.

A nyírfa halála

 
Fűrész bődül a síri csendben
s megremegnek az almafák,
e sorscsapástól, mit rettegtem,
némán feljajdul most az ág.
  
Megrázkódik, kérgébe marnak
orvul kegyetlen vasfogak,
végakkordján egy múzsadalnak
vezeklek, vesztett harcokat
 
siratok én, akár a nyírfa,
s megborzongok itt legbelül,
beszédes ez a néma kín ma,
ahogy a lélek megfeszül.
 
Hányszor figyeltem, amint árad,
zenél a napfény fürtjein,

Nyugati anziksz

 
Az egész vidék mind ilyen,
eső-kimosta színtelen,
viharok-verte, ingatag
a tartás is, mint talp alatt,
ha reng a föld, és hirtelen
szívedig ér az intelem.
 
Milyen legyen, ha zúg az ár,
az ember térdig bajba‘ jár,
a nyelven nehéz vaslakat,
fejekben pang a gondolat,
s hiteltelenné oszlanak
fülekben, kivénült szavak.
 
Optimizmusra nincs okod,
rozoga elved hordozod,
káromkodás is benn reked,

Nosztalgia

 
Csak egyetlen órát vihessek
magammal a kacagó nyárból
oda, hol téli ködök lesnek,
s már lopakodnak fáig fától.
Csupán egy maradék sugarat
a lezúduló verőfényből,
s maroknyi kékséget, ha szabad,
hogy őrizgessem védőn-féltőn,
bűvölő, mámoros dallamot,
rigónótát diófa lombján,
a tegnap sebtében otthagyott
virágillatot mind elhoznám.
De jaj, szétfoszlik, hiába vártam,
akár hunyorgó fény a fákon,

Én nem tudhatom

 
Én nem tudhatom, milyen korok jönnek,
a prognózis ma jóra nem mutat,
a fejben zúgó gondolatköröknek,
miféle tudás épít jó utat?
 
Lehet-e vajh, még tisztelni a rendet,
idők csapásán át hitem hogy vigyem?
Nem tudhatom, hogy holnap ki csenget,
s a szél, ha matat, szándéka milyen...
 
A félelemben ma megbénult lélek
ál-szólamokon lógó szalmaszál,
s míg mosott agyak nyílnak téveszméknek,
az aranyborjú mindent felzabál.
 

Szívörvény

 
Egy kicsit valaki... egy kicsit senki.
Egy részem valami, egy részem semmi.
Túlhajszolt világban árnyak és fények,
évekig tanultam, hogyan ne éljek.
Be és kilégzés. Mit kell jóvátenni?
Hány csepp a könnytenger...? Tudom, hogy mennyi.
 
Sós, de végtelen?
Baljós, parttalan?
 
Töredezett énkép sápadtan, szürkén
sem hullt darabokra hullámzó tükrén.
Ép... egész, lepkesúlyú, leheletnyi,
s csak egyetlen pillanat kiemelni.

Valami szerelmeset

 
Úgy mondanék valami szerelmeset
ami most a pillanathoz illik,
valami szerelmeset,
ami majd eszedbe jut mindig,
de csak nézek rád,
a billentyűzet kopog a kezed alatt,
lábujjhegyen mögéd állok –
a kopogás félbemarad.
A reggeli parfümillat még a nyakadban,
mit is mondhatnék…
hogy mindig megtartottál az éles kanyarokban,
hisz most egyenes az út,
jöhetnek az álmos hétköznapok,
valami szerelmeset…
az ajkamba harapok.

Beléd szeretni

 
Beléd szeretni. Beléd,
nem abba, akit bárki láthat,
megtalálni lényeged búvóhelyét
és elhinni; van varázslat.
Beléd szeretni. Beléd.
Én a mélyedbe lopództam, és ami ott volt;
a lelkemmel összeért.
Beléd szeretni… egy álomittas,
beszédes utazás volt,
és én veled értettem meg mi az;
egymásban pihenni és
nem félni a távolt.
Beléd szerettem. Beléd.
Az élet már melletted szólított meg,
kinyújtotta ráncos, meleg kezét

Hegek

 
Voltam a keringésből kiszakadt rész,
s váltam egésszé jussom követelve,
jóllakottan vagy fel-felöklendezve
néha a túl mohón ízlelt életet...
Tárulkozón nyíltak ajtók, s csapódott
arcomba néhány... hogy higgyem, átkozott
az én utam.
Meggyónt bűn és bűntelenség,
örök e furcsa párhuzam,
ahol nincs tökéletesség...
 
...békétlenségemért, mondd, hány imát kérsz,
jó Uram...? Míg tudok, ember maradok,
s fogadom, hogy hiába nem ígérek.

Oldalak