A Magyar Parnasszus Hegyoldala - Hegyorom
Avar alatt
Beküldte Haász Irén - 2013, október 22 - 16:40
Kertek elomló füstköpenyét
húzza magára most a vidék.
Bújva szemérmes házak között
füstölög olcsó rőzseködöt
sűrű, elaggott, nedves avar.
Halmai alatt félve kavar
gyenge parázsról szürke paplant
a szél, míg suttog lankadatlan,
s a tikkadt, zörgő levéllepel
ájult csomókba letérdepel.
Mint vizek árján fenn a hajó,
lenn mégis a víz uralkodó,
úgy eszi csendben, láthatatlan
parázs az avart szakadatlan;
mint kór, mely lassan terjed tovább,
Lajtai Gábor: Szókimondó
Beküldte NapSziget - 2013, szeptember 30 - 10:15Ha senki sem érzi, hogy mélyül a sorsod,
Senki se látja az égi jelet,
Csak mormolod egyre
A völgybe, a hegyre,
Mormolod egyre
A régi nevet.
Ha senki se kúszik utánad a porba,
Senki se súgja, hogy hinni lehet,
Csak dünnyögöd egyre
A hegyre, a völgybe,
Dünnyögöd egyre
A régi nevet.
Ha senki se kér ma a szív morajából,
Senki se szökne az égbe veled,
Csak suttogod egyre a
A földre, a mennybe,
Suttogod egyre
A régi nevet.
Lajtai Gábor: Szerelemszonett
Beküldte NapSziget - 2013, szeptember 24 - 22:34A céljaimhoz új esély a léted –
Amerre jársz, a rét virágot ád,
A tó felett ha száll az angyalének,
Te vagy, ki érti biztató szavát.
És én – ki vágyom zárszavát a télnek,
Amint aszály után a föld esőt –
Tudom, ha hívsz örökre véget érnek,
A kútba néző búsuló idők.
Csak állj elém, és én elébed omlok,
A múlt ködébe vesznek mind a gondok
És meg-megáll a vágtató idő –
S ha ránk talál a hajnalóra pírja,
S a vágy szavát az értelem csitítja;
Türelme ágán bíbor rózsa nő.
Elfelejtett régi dal
Beküldte hzsike - 2013, június 16 - 08:23Feszített már a vágy nagyon,
hogy lássam múltam otthonát,
szerelem lakta, s oltalom
Jöjj, gyönyörű nyár!
Beküldte hzsike - 2013, június 11 - 12:14Jöjj, gyönyörű nyár, annyira várlak,
szórd ránk a napfény érett aranyát!
Szép kegyed hintve hódolj a mának,
Apám
Beküldte hzsike - 2013, június 7 - 23:09Apámnak nem volt semmije,
magára mégis büszke volt,
ereje volt a vashite,
felemelt fővel trógerolt.
Csakhogy legyen mit ennie
- s otthona, fészke, asszonya -,
pokolra kellett mennie,
nem adta volna fel soha.
Apámnak nem volt anyja se,
Te meg én
Beküldte hzsike - 2013, június 1 - 18:38 Nézd, a Hold ezüst palástja hogy ragyog!
Udvarát a pompa fénye járja át,
szél zenél repítve méla áriát,
lelkem ünnepel, hisz újra itt vagyok.
Úgy karolj ölelve, mint a lomb a fát,
- várni szép mesére félve nem lehet -
mint a Hold az éjszakát ma úgy szeress,
mondj imát, becézz, te régi jó barát.
Úgy vigyázz reám, ne vágyjak innen el,
s mint a gyermek anyja keble rejtekén -
higgyem el, velem te mindig itt leszel,
s két karodba fonsz a hála reggelén.
Te meg én
Beküldte hzsike - 2013, június 1 - 18:33Nézd mily szép a Hold, palástja hogy ragyog!
Szívünk udvarát a fénye járja át,
lenge szél dalol szerelmi áriát,
lelkem ünnepel, hisz újra itt vagyok.
Úgy ölelj ma át, mint lomb a parti fát,
Míg ezernyi csillagot
Beküldte hzsike - 2013, május 14 - 21:22
Ma sem jön az álom, az óra vánszorog,
sorskorsóm vizéből csak keserű maradt,
hiába szürcsölöm, nem oltja szomjamat,
arcomról egy könnycsepp kezemre rácsorog.
Istenem, de szép volt! Izzott az éjszaka
fényével borítva e drága kis szobát,
a Mennyekig értünk, s már tudtuk; nincs tovább,
a Hold úgy tündökölt, mint bércek kék hava.
Szerelmem szomjas hittel jövőt álmodott,
ajkad bársony csókesőt szitált, lágyan ért,
meghaltam volna akkor lázas vágyadért,
ám reményünk elvetélt, áldást nem hozott.
Gyémánt helyett
Beküldte hzsike - 2013, május 3 - 23:58
Már csak emlék vagy nekem, merengő
bíbor hajnalon fel-felderengő,
bús gyönyörűség.
Már csak akkor jössz hozzám újra el,
ha ködfátylas képzetem útra kel,
és indul eléd.
Már csak feloldoznom kéne téged,
Tűzgyémánt lelkem dobtad el végleg,
hűs kavicsokért.
Már csak azt kell felednem - ha tudom,
mikor feléd fordulok az úton,
hogy szeretlek még.
Két levél
Beküldte hzsike - 2013, május 3 - 23:07Lelkünk koldulva, félve kér,
sorsunk kallódó két levél,
néha felkapja ősz szele,
szelíddé válik bősz heve.
Szívből, szabadon szállani,
felhők fodrain játszani,
égőn érezni, hogy vagyunk,
egymás ölébe olvadunk.
Őrült zivatar szétszakít,
villám cikázik, elvakít,
hullunk lefelé, mint a mag,
s ázunk patakzó víz alatt:
Sodor hullámzó, vad vihar,
egyszer feléled, majd kihal,
s mire rőt színű bánat ér,
hóval lehel be már a tél.
Szárnyamat szegte a bánat
Beküldte hzsike - 2013, április 30 - 10:40Szárnyamat szegte a bánat,
eladom magam a mának -
már ingyen vagyok,
a lelkem halott.
Nagy kosár semmi a jussom
- vigyáznak, rendesen jusson -
nehogy megártson!
meleg van - s fázom.
Zárva a szívem, a házam.
Mama
Beküldte hzsike - 2013, április 20 - 15:59Mentem az úton, s visszaidéztem szép szeme színét.
Láttam a felhőt úszni fölöttem, szél dala kísért.
Hallani vágytam friss, üde hangját régi időkből,
s rózsalugasból árva virágot tépni a tőről.
Fürdik a fényben
Beküldte hzsike - 2013, április 10 - 19:43Szökken a réten a szöcskegyerek,
porzik a föld öle, száraz a lég,
lába a tó fele útnak ered,
inna az árva, a szomja ma ég.
Táncol a felleg - a Nap neveti -
libben a fodra, a tollpihe hab,
- tudja, hogy így mulat, ezt szereti -
Álmaimban egyszer már láttalak
Beküldte hzsike - 2013, április 5 - 07:56Álmaimban egyszer már láttalak,
mosolyoddal rögtön megigéztél,
figyeltelek - lopva te is néztél -
a fák alatt sokáig vártalak.
Eljött az éj, a Hold, a csillagok,
de téged nem sejtetett árnyék sem,
Akkor még
Beküldte hzsike - 2013, március 29 - 20:15Nekem az írás
Beküldte hzsike - 2013, március 22 - 14:45Nekem te olyan vagy, írás,
mint másnak a kenyér.
Szavak, betűk nélkül sok ember megél,
de nékem te vagy a mindenem,
s ha nem írok „éh” van a szívemen.
A minden nem jelent itt mást;
tollat óvó tenyér
hófehér papírra meséket regél,
vagy bármit, ha úgy van ingerem,
s a jutalmam így mindig elnyerem.
Számomra ez kegy, íz, varázs,
s ha az ész nem henyél,
kitartó munkával sok mindent elér.
Az alkotó öröm van velem,
gyönyörű érzés, régen ismerem.
A parti fák alatt
Beküldte hzsike - 2013, március 22 - 14:41A vers
Beküldte stapi - 2013, március 19 - 08:23
Játék, kocka,
képek és lélek,
keserű kávé, benne mokka,
rejtvény, titkok,
édes remények.
Élek, sarkok,
csillogó fények,
csiszolt gyémánt, ragyogó arcok...
A vers kristály!
Lüktető lényeg.