A Magyar Parnasszus Hegyoldala - Hegyorom

Az utolsó út (Abda 1944.11.09.)

       

Döccen az út, s a szekéren fázik a testben a lélek.
Tudja, a sorsa elől menekülni hiábavaló, mert
durva a bot, s a legények helyre verik, ha kiszédül
bárki a sorból. Ő a szekérről nézi a botló,
bús hadifoglyok előtt a hidat, bár két szeme könnyes.
És a folyó szeliden veri vissza a híd komor arcát.
 
Ő pedig érzi belül, hogy az élete húrja feszülve
várja a véget az úton. Megtapogatja zsebében,
megvan-e még a füzet, mi megőrzi a gondolat ízét,
és meditál, hogy az írást látja-e majd az utókor …

A líra: szép

Virágszirom ha hull, szívem szaval,
s ha nyílik ébredezve, csöndbe fúl
szavam: vagyok, ki daltalan, tavasz
ha jő, s zenél, az ég ha elborul.

Ha jó a kedv, a lelkem ellebeg,
s a dal mögötte csöndben elmarad:
az égre kelve, fellegek felett,
az ének áll, s a líra ő maga.

S ha dúl a szív, s a fájdalom sivár
sarában elrekedve fuldokol
zokogva, kín között a síri vágy…
a vers a vár, az enyhülést adó.

Oldalak