Nézem az arcokat.
Álmos tekintetekben az éjszakát kutatom,
sálak, gallérok mögül kivillanva
egy szeretkezést idéző
harapásnyomot a nyakon,
vagy csak egy mosolyt,
barátságosan,
de halott világ ez.
Üres szemek merednek rám fásultan.
Egykedvűn tépkedem a perceket.
Átsuhan ajkamon csókod halvány íze,
de szád nyomát a resti ócska
kávéja és cigarettám füstje söpri félre.
Fázón húzom össze kabátom.
nem Jancsó rendezte mégis fehér
ingben szavalták: "még kér
a nép"…s vonultak a golyóktól
még nem gyógyult utcákon
túllépve az engedélyezett bátorságon
szemben a hatalommal
vörös hajad lángolt felém
a megolvadt tömegben
izzadtságcseppek alól
szeplőket virított arcod
a betont tördelő hőségben
tekintetünk találkozott
mikor az
"ajtók záródnak"
parancsolattal
Lassuló léptem tört márványon tipor,
angyali arcú, kővé dermedt szobor:
haldokló kor.
A nemlét árnyéka táncol a fénnyel,
egy emlék sóhaja éled a széllel:
hamvadó por.
Tarka fátylú hölgy halkan felzokog,
porcelán orcáján hűs könny csorog -
ősz leánya.
Hűvös, deres ajkán sóhaj remeg,
súlyos, ropogó percekkel pereg
elmúlása.
Tél tábornok most testéhez vonja,
táncuk lassú, erősen markolja
apró kezét.
Méla dallam magához öleli,
néma csókjával lágyan eltöri
finom lelkét.
Lennék Prometheus ki a rögökből
éledő meztelen embert megsajnálva
skarlátvörös lángokat lop a tűzből
s Olympos isteneit kijátszva
meleget s fényt hoz a földnek
vállalva az éj sikoltását fájdalmában
Kötözz az árbochoz, ravasz Odüsszeusz,
hogy elhízott szirének énekét meghallva
morajló tengerárba ne csobbanjak,
Bacchustól lopott borod töltsd ónkupákba,
és ha úgy gondolod, most már holmi elrabolt
ELVÉGEZTETETT
Ne hidd, hogy az Isten mérgezett
almát dobott!
Ha jönnek kígyó gondolatok
s gondok, csak
vedd kezedbe az útmutatót,
forgasd és ízleld ajkadon