Nem búcsúzom

… emlékezem
 
Az utcán futottunk össze,
láttam megtört vagy és elveszett,
arcodból semmi nem volt már a régi,
csak két csillagszemed.
Ölelésre tártad két karod,
s annyit mondtál, te nem változol…
 
Emlékszel?
Legutóbb Mártélyon nyaralt a szűk baráti kör,
mennyi kacagás, móka maradt a napok mögött!
A jurta hangos volt - egy víg csapat -,
ébren vártuk a hajnalokat.
Ott a parton, a nyári éjeken,
szomorkodtunk elmúlt szerelmeken,
beszéltünk barátokról,
s arról, hogy élni, élni kell!
 
Emlékszel?
Egy rigófüttyös hajnalon a napkeltét rajzoltad
és nevettél: “gyorsan jön nagyon”!
Mindenen nevettünk,
kinevettük a zord napokat,
s még annak is örültünk,
hogy soha nem kellett aludnunk híd alatt.
A Tisza-parton ültünk, tengernek láttuk azt,
csillagot kerestünk éjjel, fogtunk sok halat.
 
Emlékszel?
Minden csinos lányt levetkőztetett szemed,
és zokogást tettetve mondtad,
mind a másé, egyik sem lehet a tied.
Rajzoltad az "Örök Évák"-at
és mindegyik rajzod címe
az "Örök Semmi" lett.
 
Emlékszel?
Fejből idézted Verlaine-t, és szenvedélyesen,
búsan szavaltad a Shakespeare szonetteket,
Villon-t szeretted s hogy Karinthyt idézheted,
Vangelist csodáltad, s elmerültél Paganiniben.
Én “asztráltam” neked rövid, de boldog életet,
és ősi kultúrákról vitáztunk mód felett.
 
Emlékszel?
Még alig két hete…
Megint a parton idéztük fel az elmúlt éveket.
Szerettél élni.
Főnix madárként újult mindig életed!
Nevettél, mint régen, de láttam, szomorú a szemed.
Művész vagy, mondtam én,
de csak legyintett kezed:
semmivé vált az életem, de tudod te ezt,
művészet már az is, ha nem gondolsz erre sem.
 
Emlékszem… elköszöntünk, mint két jó barát,
s pár nap múlva jött a hír: te ott vagy, Odaát,
angyalok emeltek a szivárvány fölé.
Nem siet a Nap neked kelni már.
A holdak ívét rajzolod egy csillaghíd alatt,
és nem mondod többé, hogy te semmi vagy…
Úgy fáj a szó, hogy leírni alig tudom,
csak idézem az utolsó perceket…
Légy jó… majd találkozunk, mondtam
(akkor nem éreztem, kezed furcsa
szorítása karomon mit jelent),
s nem tudtam, miért mondod: Isten veled!
 
Őszinte barát voltál...
várj reám, hamarosan megyek.
Addig gondold ki, milyenre fessük át a kék eget!
… hallom, ahogy nevetsz...
 
 
 
“Az emberek azt hiszik, megőrültem. Nem igaz. Emlékezem.” (Van Gogh)
 

Hozzászólások

Csilla képe

Szeretettel gratulálok a vershez és Parnasszusra kerüléséhez!
 

Kankalin képe

Kedves Vox, szeretettel gratulálok! :)