A végső kikötő
Beküldte Szepesi Zsuzsanna - 2013, szeptember 17 - 18:15
Köröttünk az élet gyérül,
csendfonalát fonja az idő
a kattogó rokka nélkül,
s belőle majd szemfödelet sző.
Szívünkben az emlék mélyül,
partjaira gyermekmosoly nő,
s hogy aranyra érik végül,
elfedi a reá húzott kő.
Már közeleg a bársony éj,
puha léptén csupa rejtély.
Emlék-kövek szegélyezte út
a szendergőn mosolyt fakaszt,
szenvedőnek így nyújt vigaszt,
míg a végső kikötőbe jut.