Abszurd dialógus

Elpirult a Múlt
a Jövőre nézve,
aki flegmán köpte
vágyait a szélbe.
- Mit akarsz itt hékás?
- kérdezte a Jövő –
- Elmúlt már a napod
nem kell kötözködő
ágáló szellemed !

Pironkodott a múlt,
majd nagyot nevetett:
- Ejnye Jövő komám
miért nem kedveled
az elmúlt időknek
zsenge ifjúságát ?
-  Napfényes koroknak
ősi, tiszta báját ?
- Hiszen te sem volnál,
ha én nem születek.
Múlt nélkül nincs jövő…
Tudja minden gyerek.

Elképedt a Jövő
erre a beszédre,
s elgondolkodó lett
arckifejezése.
Amikor válaszolt
nagyon halkan tette,
és vad indulattól
remegett a teste :

- Lehet hogy nem lennék,
hogyha te nem volnál.
De mégsem szeretlek,
mert hozzám rossz voltál.
Csalfa délibábbal
elringattad szívem,
hamis reményt adtál
mikor nem is kértem.
Mézédes szavakat
hintettél a szélbe,
csillogó álmokat
vágtál durván félbe.
Rászedtél, becsaptál,
ámítottad lelkem!
Csak kínzó vágyakat
ébresztettél bennem!

-  Ezért nem hat meg
a szép szöveged hékás,
maradj távol tőlem
nekem már nem kell más
csak az, hogy hagyj békén,
menj el mindörökre,
ne maradjon bennem
rossz ízed emléke!
Remélem rájöttél,
hogy ez mit is jelent:
Téged félre dobva,
magam mögött hagyva,
hiszem most a Jelent.-

Mikor befejezte,
Jövő megnyugodott.
Elballagott lassan
és köpött egy nagyot.
Látta ezt a Jelen,
ki eddig szerényen
a küszöbről derült
eme párbeszéden.
Így szólt a Jövőhöz:
- Várj meg!
Én is jövök.-
És utána eredt
rögös álmok között.

Jelen és a Jövő
eldobva a Múltat,
kéz a kézben mentek
keresve az újat…