Az „élet” él

Tüdőmbe áradó meleg,
ma új ruhába bújtatott.
Kezembe fogtam a szelet,
s magamba szívtam a napot.
 
A fák között a napsugár,
matatva vígan átbukott,
s amerre ritka fénye járt,
kipattanó rügyet hagyott.
 
Nekem dalolt a déli szél.
Bokor tövén a kórus ült;
zizegve sok fagyott levél,
vidám dalával elrepült.
 
Belélegeztem, állva ott,
a fáknak édes illatát.
A tél hagyott csapot-papot,
s helyét tavasznak adta át.
 
Belém rekedt a hang, a szó.
Csodálva néztem; oly derűs
az ég, a föld, a fű, a tó,
az "élet" él . S mily egyszerű ...