KÍGYÓVONAL 40.

Még nem tudta, hogy azzal rá nehéz napok várnak. Az  állapott nehezen viselte.  Tanításkor a férje támogatására volt szüksége, mert a fegyelmezetlen tanulók rendetlenkedése nagyon elkeserítette. Akkor tényleg elfogadható  lakás után kellett nézniük. A szűkös hálószoba nem volt alkalmas a gyerek fogadására. Talán a szerencse érkezett segítségükre, meg az, hogy elvállalta a KISZ-irányítói feladatokat. A Sarmadombi Bányavállalat ajánlott fel az iskolának egy komfortos lakrészt. S a lakás odaítélésekor figyelembevették a KISZ keretében végzett munkáját, s neki adták a konfortosnak számító lakást. Magurai meg is haragudott rá. Ő is számított a lakásra. Úgyhogy sokáig nem is nagyon beszélgetett Kálmánnal; haragszomrádot játszott vele sokáig. Kálmán igyekezett minél hamarabb rendbetenni a lakást, hogy aztán beköltözhessenek.  Úgy éltek ott a Telepen, mint a többi egyszerű szegény ember. Csak az egyik szomszédasszonynak jutott eszébe, mikor költöztek, hogy ellenőrizze: milyen bútorzatot visznek az új lakásukba. Volt is mit csodálnia rajta; egyetlen rozoga ággyal vonultak be, amellyel Rózsa mamája ajándékozta meg őket. Rózsa kihasználta, hogy mellettük az Új utcában lakott egy bányászcsalád, melynek egyik gyereke tanítványa volt, s ő volt az osztályfőnöke is. Úgyhogy egészen közeli viszonyba kerültek, s Rózsa gyakran átfutott a szomszédasszonyhoz. Kikérte a tanácsait. A néni jó szakácsnő volt, jól főzött, de Rózsa azt is eltanulta tőle, hogy lehet takarékoskodni. Édesanyjától is azt látta kisgyermek korától, hogy az életben a nélkülöző embereknek kell takarékoskodni is. Ez a takarékosság jellemezte őket is egy életen át.  Egy másik szomszéddal Kálmán bonyolított le vasárnapokon szórakoztató sakkjátszmákat.  Magurai helyzetét tovább nehezítette, hogy az igazgatói funkciójának  megvonása mellett, házigazdái felmondták az albérletét. Elég hosszú keresgélés után Kálmánhoz közel talált olyan lakást, melyet elfogadhatott. És Kálmán azután gyakran meglátogatta. A látogatásokat Magurai nem viszonozta soha. De Kálmán úgy viselkedett vele tovább, mintha észre sem vette volna, hogy haragszik. Tisztelte, szerette, és irigyelte örökös jókedélyét. A hetvenes árvízkor  magát nem kímélve segített kimenteni Magurai nagy süldőjét az árból. Kálmán lakásához kis kert is tartozott. Az otthonról hozott tapasztalatait kamatoztatta: kertészkedett. A terméssel Rózsa konyháját támogatta. Csak az a ternés nem ért annyit, mint az a pecsétgyűrű, mellyel Rózsa ajándékozta meg. Ott a kertben, a föld lazítása közben hullhatott le az ujjáról. Soha nem találták meg. a ház előtt, a bejáratnál lombos juharfa állott, s eltakarta a fényt. Kálmán megharagudott rá, és kivágta. Léceket faragott belőle, és jól sikerült kerítést húzott belőle. December végén megérkezett az angyal hozzájuk első leánygyermekükkel. A hideg, vizes lakást nem tudta jól felmelegíteni. Félt, hogy az érkező hölgyek megfáznak. De a baba, olyan edzett volt, hogy általában tizennyolc fokos hőmérsékleten fürödtek. Rózsa a gyereket gondozta; szeretgette, nevelgette, együtt fogadták az iskolából hazatérő édesapát. Mert azon kívül, hogy megtartotta az óráit, sok időt töltött a tanulókkal azon kívül. Petőfi-évfordulóra készültek jól összeállított műsorral. A Tatárt felváltó, nagyon román, oltyán igazgató, meg a méregfogát mutogatni kezdő párttitkár magához rendelte.

-Akarom látni, milyen versekből állította össze a műsort.

- Most nincs nálam – jelezte Kálmán.

– Rendben van, de várom, hogy még ma elhozza.

És elvitte, vagy elküldte. A lényeg szempontjából mindegy volt. Nemsokára az igazgató vitte vissza a műsort, és ezzel a szöveggel adta át Kálmánnak.

– A műsort engedélyezzük, megtarthatjátok az előadást, de a szornyu ido(szörnyű idő) nem lehet benne a műsorban.

Elővett a zsebéből egy újságot, Kálmán elé tartotta, s néhány aláhúzott sorra mutatott

 – Nézd meg, mit írnak itt! És Kálmán olvasta: „Petőfivel nem büszkélkedik a világ, mert Petőfi csak a magyarok költője”.

Befejezésül csak annyit kérdezett:

- Hát Eminescu?