KÍGYÓVONAL 43.

A láng alatt ellenségei azért tisztelték, jó szakembernek tartották Kálmánt. És éppen ezért féltek tőle. Érezték, hogy a munkája ellentétes mindazzal, amit ők követtek. Az ilyen embert ők is jobban megbecsülték, mint azokat, akik az ő szájuk íze szerint beszéltek. Mindez akkor mutatkozott meg igazán, mikor nagy horderejű pártgyűlést tartottak, melyre, mint ünnepi vendéget, meghívták a rajoni első titkárt. Körültekintő, lázas készülődés előzte meg a gyűlést. Kálmán elhatározta, hogy kirukkol azzal a kérdéssel, ami őt már régen foglalkoztatta. A községhez tartozó, tiszta magyar faluban a tanulók nem tanulhattak saját anyanyelvükön. Csak román tannyelvű osztályok működtek. Arra gondolt, hogy azon a gyűlésen szóvá teszi. Kikérte a magyar iskolaigazgató véleményét, és megkérte, hogy támogassa a hozzászólását. S az megígérte. Eljött a gyűlés órája, s elég feszült hangulatban kezdődött meg. Kálmán próbálta nyugtatni magát, mélyet lélegzett, és szólásra emelkedett. Annyira dörzsölt volt, hogy tudta: a párt politikájáról csak válogatott, gyöngyszavakkal kell beszélni. Úgy kezdte ő is. Majd az igazgatótól tudta meg:

- Az első titkár megkérdezte, ki az az ember? Fényesen beszélt közös hazánk mindennapos törekvéseiről. És te azt sötétítetted el hozzászólásod következő részében.

Ugyanis az a kérdés következett:

  - Miért nem tanulhatnak anyanyelvükön a szomszédos magyar falu iskolájában?

   Erre a helyi titkár ordítani kezdett:

- Nem gondolja, elvtárs, hogy túl sokat enged meg magának?

Kálmán halkan megkérdezte.

- Akkor most már elmondhatom, amit akarok, vagy nem?

 Az első titkár lecsendesítette a magából kikelt alattvalót.

 -  Hagyja, hogy beszéljen a hozzászóló!

Kálmán befejezte. Leült, és várta, hogy következzenek azok, akik támogatják az ő követelését. De senki, még az igazgató sem, - aki megígérte neki, hogy támogatni fogja – ő sem szólt egy mukkot sem. Sőt egy másik kollégája – történelem szakos, és nagyon tudott nyalni - azzal állt elő:

 - Elvtársak, én azt javaslom, hogy a tanáriban csak a román nyelvet használjuk!

Kálmánba belefagyott a lélek. Mire képes egy magát áruba bocsátó, gondolkozni nem tudó ember? Persze, a gyakorlatban egy percig sem élt a javaslata. Az elkeseredés azonban sokáig kísérte Kálmánt. Nem hitte, hogy annyira magára marad törekvéseivel. De a munkáját folytatta.

Egyetemi nyelvjárástan-professzora kereste fel. Három-négy napig együtt gyűjtöttek a környék magyarlakta falvaiban. Értékes adatok gazdagították az erdélyi nyelvszótár anyagát. Pihentetőként beszélgettek, s egy ilyen alkalomkor a professzor megkérdezte.

 – Egress elvtárs, nem lenne kedve jelentkezni a doktori cím elnyeréséért? Most lenne alkalom rá.

 – Nem vagyok biztos, hogy meg tudok-e birkózni a feladattal – bizonytalankodott Kálmán.

 – Hát hogyne, hiszen már az egyetemen érdekelte a tudományos munka, és eredményei is voltak.

 - Mérlegelem a lehetőségeimet, s ha nekimennék a számomra nehéz feladatnak, jelentkezem a professzor úrnál. Végül úgy döntött, hogy beiratkozik. Sok-sok papírra volt szükség a jelentkezéshez. Kálmán összeszedte azokat és bemutatta professzorának, aki valamennyit végignézte, s az egyiknél szinte félelemmel kiáltott fel.

– Megnézte maga ezeket a dokumentumokat? - kérdezte Kálmántól szinte hangos haraggal. Tudja egyáltalán mi áll abban a jellemzésben, amit az igazgató adott magáról?

– Én bizony meg nem néztem, nem gondoltam, hogy annak valami szerepe lehet a kérésem elbírálásában.

 – De hát Egress elvtárs, ebben a jellemzésben azt írják, hogy maga csillagos irredenta, hogy veszélyes ellensége az államnak. Ha ez így kerül a bizottság elé, ne várja, hogy jóváhagyják a kérését! Én azt ajánlom, menjen haza, és próbáljon kiudvarolni az igazgatótól egy másik jellemzést.  Úgy látszott, hogy Kálmánt nem igazán foglalkoztatja ez a helyzet. Hazament, és kérésével megkereste az igazgatót.

 – Tudod, hogy mire vállalkoztam, és biztosan azt is, hogy a te jellemzésednek mi lehet a szerepe az én doktorátusi kérelmem sorsának elrendezésében.

 – Igen, tudom ezt is meg azt is. De te emlékszel, hogy azon a pártgyűlésen milyen fagyos hangulatot idéztél elő a hozzászólásoddal? Én a véleményemet meg nem változtatom. Ha akarod, kérd meg Sonyit – ő volt a magyar aligazgató -, hogy adjon neked egy másik iratot, ha akar!  És bizony nem akart. Állt egyik lábáról a másikra, dörzsölgette a kezét, semmit nem mondott, csak éppen nem volt hajlandó a jellemzést megírni. A kiváló kémikus szakember, meghatalmazott igazgatóhelyettes, kezét mosva óvakodott más dokumentum kiállításától. Nem írt más jellemzést. Kálmánt most már felbosszantották ezek a körülmények. Szedte-vette a papírjait, és anélkül, hogy valakinek még megmutatta volna, személyesen vitte be a rektori hivatalba, azzal a gondolattal, hogy legyen, ami lesz. Nem váratták sokáig. Elég gyors volt a döntés, amelyben ez állt.

Értesítjük, hogy doktori vizsgára való kérelmét elfogadtuk. Minél hamarabb keresse fel irányító tanárát, állapodjanak meg a vizsga időpontjában, s azután nyújtsa be azt a bibliográfiát, amelyet a vizsgára készülve, áttanulmányozott.