KÍGYÓVONAL 45.

Második otthonának tekintette Sarmadombot. A legnehezebb napokban sem gondolt arra, hogy otthagyja. Főleg a betegsége ösztönözte, hogy mégis megváljon a falutól, az iskolától. Talán kevés szerencséje is volt. Versenyvizsgát hirdettek az egyik erekfői iskolában magyartanári katedrára. Mégpedig egy román tannyelvű tanítóképzőbe. Jelentkezett, és meg is nyerte a katedrát. Kolléganője, aki szintén ott volt a vizsgán, és örök ellensége volt, kitámadta.

 – Mondd meg nekem, mivel volt gyengébb az én dolgozatom, mint a tied

 – Ezt a bizottságtól kérdezd meg! Nekem ezt nincs honnan tudnom – szerelte le Kálmán.

Biztosra vette, hogy ő lesz a nyertes. Csakhogy a bizottság olyan összetételű volt, hogy nem lehetett befolyásolni. A főtanfelügyelő figyelmeztette őket, hogy kinek kell győznie, de azt hármuk közül csak egy hallgatta meg, s az Kálmán sikerét jelentette. Ősszel már a képzőben kezdhette el az új tanévet. Visszakerült abba a városba, ahol diákkorában olyan jól érezte magát. Új munkahelyén  az iskola lakást biztosított tanárainak. Kálmán is kérvényezte, s minduntalan járt az igazgató nyakára, aki hitegette, hogy ekkor lesz, akkor lesz, de soha nem lett belőle semmi. Egy magafajta tanárnak, akinek nem is volt kihelyezése az iskolához, lakást biztosított. Kálmán két évig ingázott, míg részletre lakást tudtak vásárolni. Örültek, hogy végre letelepedhettek Erekfőn.   Kálmán a leányait jó iskolában, jó tanítónőnél akarta elhelyezni, s a 3-as számú általánost ajánlották neki. Ez meg azzal járt, hogy nagyobbik lánya volt szerelmének, Virágnak az osztályába került.

–De kiszámíthatatlan az ember élete! Erre álmomban sem gondoltam volna, és most itt van, ez a valóság.

 Az események szövődtek tovább. Kopogtak az ajtón. Sára lépett be hozzájuk. Kálmán behúzódott az ő megszokott vackába, s az asszonok együtt maradtak. Jó alkalom arra, hogy kibeszéljék magukból azt, amit más nem hallhat. Péter beszédes feleségének máris volt ilyen előkészített témája.

 - Képzeld, Virág azzal jött be hozzánk, hogy én hozzam össze Kálmánnal. Mondtam neki azonnal, hogy ilyesmire én nem vagyok fogható.

 Ilyenszerű próbálkozása még volt egyszer Virágnak. Telefonon hívta Kálmánt, de csak Rózsát találta, s akkor neki mondta el. 

- Kálmánnal akarok találkozni. El kell mondanom neki, hogy volt osztálytársunkat egy vadászaton csak csupa véletlenségből lelőtték.

-  Kálmán már tudja. Péter elmondta neki - zárta le a beszélgetést Rózsa.

  A találkára természetesen Kálmán nem ment el. A továbbiakban csak, mint tanítványának szülőjével találkozott, beszélgetett vele. A kis Egress-maradékkal azután is szimpatizált. Azonos nevet viselt a Virág első lányával.

   Kálmán nem adta fel a gondolatot, a törekvést, hogy régi alma máterében taníthasson. Már a kihelyezéskor azért választotta Sarmadombot, mert arra számított, hogy rövid időn belül alkalma lesz katedrához jutni Erekfőn. Az események úgy alakultak, hogy vágyott iskolájában magyar posztot hirdettek. Különböző kritériumok alapján lehetett megpályázni, s ezek közül legnyomósabbnak az számított, hogy az oktatás színvonalának javítása érdekében történik az áthelyezés. Eredményhirdetéskor elégedetten vette tudomásul, hogy a katedrát megkapta. De csak két napig volt régi iskolájának tanára, mert akkor levelet kapott a tanügytől. Tartalma: az erekfői iskolába történt áthelyezése érvénytelen.  Hiába tiltakozott a döntés ellen. A tanügyi munkáért felelős párttitkár azzal az okos gondolattal bizonyította döntésük helyességét:

- Falvakon is szükség van a jó tanárokra.