Nyolckezes (szonettcsokor)
Bölcs Nyugat
Veszni jöttem ím, s karodba omlanék,
te Bölcs Nyugat, füvedre hull a szirmom,
neked pazarlom éveim s a kínom,
ám veled csitulhat el, ha bánt az éj;
s a tölgyes irgalom merülni édes,
én beszívom ezt a békeillatot,
mert amit az Ős-Bakony nekem hagyott
örök, s enyém maradt, enyém egészen
és a hóvarázs; a sí, a röpke szán
még pihen, hiszen ma nyárderék ölel
s tiszta képeket regél, ütemre jár:
vigyázol, ám kiszámol úgy a csended,
hogy belőlem semmi vált, csalóka árny,
s tovább taszít a Bölcs, utamra enged.
Talány-Közép
Itt megállok. Kicsit lazult a testem,
és a lélek is csitul, de céltalan
bolyong középen s tudom, talány marad,
hiába hajlok én, pedig kerestem;
és talán a szó, talán a fájt fanyar,
talán a selymes, édes íz majd elér
dalomhoz, bár veszítek és mindenért;
talán talány, és a mély is felkavar.
Csak állok, hajam lobog, s a tegnapok
dehogy halódnak; ím, nem adnak enyhet
úgy nekem, hogy csended és az oltalom
szelíd-szolid szaván szitálj kegyelmet
és a tiszta szó; a tűnt halál-halom
s a pillanat belém veszett, ha sejted.
Mohó Kelet
Talán a mindenem lehetne tájad,
és a semmiből kihajt e puszta lét,
a szél cirógat arcon és útra kél,
ahol csupán a vágy, a csönd mi árad.
Tenyérbe zárt varázsod, és tenyérbe
sírom én is vélt magányod, hallgatok...
nem tudok röpülni, szárnyszegett vagyok,
megölt a múlt, jelen s jövő egésze.
Csupán csak élni kéne itt a síkon,
égni; én ma lángolok, de már tudod
te csent csalárd; amint erőre bírom,
és amíg a földed úgy fogad vakon,
miként vadak vagyunk, pedig csak kínon
él hitünk, hiszen csomókba gyűrt halom.
Végül itt
Mivégre lágyulok, hiszen botorság,
a bűn pedig fogan, de nincs menekvés;
a kínra kín tolul, s ha néha elvész,
csupán csak legbelül, de mély mocsok rág.
Az ébredés fukar, s a tőre éles,
ím, bevág a gyönge húsba és marad;
tán világom újra él az ég alatt,
a pillanat törékeny és negédes.
És amúgy kit érdekel ma szóvirág,
ki fejtené, ha titkokat sugallna,
és ki érti azt, mi itt feszít, kirág...
„csak élni kell”, s ha nem mocsár hatalma,
hát lehúz a láp, a tetszhalott világ;
karom nehéz, s e táj legyőz, ural ma.
Hozzászólások
lnpeters
2020, március 26 - 15:36
Permalink
Pazar ódon ízek, műgond,
Pazar ódon ízek, műgond, kimunkált forma
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Kankalin
2020, március 27 - 07:24
Permalink
Kedves Laci!
Kedves Laci!
Köszönöm szépen. :)
Szeretettel: Kankalin