Szorongok is néha
Beküldte A. Túri Zsuzsa - 2017, február 16 - 21:09
Szorongás (?)
Pusztító harcaim önmagammal vívom:
megbánás és önvád éles kése vág,
áttetsző formákban a ragyogást hívom,
s piskótaszín hajnalt fest a külvilág.
Emlékezés-kavics pottyan a homályba,
a múlt mocsarába ismétlés vegyül,
mezítlábas múzsa surran a szobába,
s a lakkozott padlón csúszva elterül.
Az ablakon kívül szétfutnak az utcák,
üzletek kavarnak tarka fényeket,
illatos fák fejük lombkeretbe dugják,
cipőkre virágok nyomnak bélyeget.
Ne fordítsunk folyton a jelennek hátat,
múltból megszületve jobbat érdemel,
minden pillanatból lehetőség árad,
ne a jövőt jósold, az nem érdekel!
Hozzászólások
Csilla
2017, február 17 - 12:15
Permalink
Nagyon szép, az utolsó
Nagyon szép, az utolsó versszak a korona.
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Mysty Kata
2017, február 17 - 21:25
Permalink
A lírai én arca és harca
A lírai én arca és harca gazdagon árnyalt képsorokban!
Örömmel értek veled egyet a jövővel kapcsolatosan,
és a carpe diem -mel is, ha csak részben , de azonosulni tudok.
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
A. Túri Zsuzsa
2017, március 7 - 15:49
Permalink
Köszönöm, Kata és Csilla az
Köszönöm, Kata és Csilla az olvasást