Télutó
Beküldte hubart - 2021, február 15 - 10:21
E bús, havatlan februárban
reméltem már, hogy itt a vége
unott telünknek, s hipp-hopp, nyár van,
finom, meleg, napfényes béke.
De jaj, pacsirták nem dalolnak,
csupán a szarka sertepertél,
csörögve szól a csirkeólnak,
hogy visszatér a szemtelen tél.
És sarkvidéki vad szeszéllyel
köszöntött ránk a tegnap este,
kemény fagyot hozott az éjjel
– tán régi önmagát kereste...
Vacogva, fázva, széltől fújtan,
selyemfüvet, tavaszt epedve
odúmba, langyos ágyba bújtam,
akár a Hargitán a medve.
Hozzászólások
Csilla
2021, február 16 - 22:25
Permalink
Nagyon kedves, szép vers.
Nagyon kedves, szép vers. Remélem, hogy a medve nem azért bújt vissza, mert megijedt az árnyékától..., mert akkor hosszú telünk lesz :)
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
hubart
2021, február 17 - 08:13
Permalink
Köszönöm szépen, kedves
Köszönöm szépen, kedves Csilla! :)
lnpeters
2021, február 22 - 11:56
Permalink
Reméljük, Ferikém! Nagyon jó
Reméljük, Ferikém! Nagyon jó a versed!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
hubart
2021, február 22 - 17:53
Permalink
Köszönöm szépen, Lacikám!
Köszönöm szépen, Lacikám!
hzsike
2021, február 22 - 13:01
Permalink
Remekül megidézted a februári
Remekül megidézted a februári hangulatot.
Szeretettel gratulálok!
hubart
2021, február 22 - 17:54
Permalink
Köszönöm szépen, drága Zsike!
Köszönöm szépen, drága Zsike!
Nagygyörgy Erzsébet
2021, március 1 - 13:41
Permalink
Kedves Feri!
Kedves Feri!
Hangulatos, szép vers.
Erzsike